24 ÓRA

2008.12.27. 23:42
Címkék

Nem kell Cannavaro Nem kell Cannavaro

SPANYOLORSZÁG. A Real Madrid a jövőben már nem számol Fabio Cannavaróval, aki a Corriere dello Sport értesülése szerint a Milanban folytathatja pályafutását. Az olasz lap úgy tudja, hogy a spanyol klubnak nincs szándékában megújítani a védő júniusban lejáró szerződését, és a milánóiak készek már januárban tárgyalóasztalhoz ülni az esetleg átigazolásról.

Kirabolták Ronaldinhót

OLASZORSZÁG. Miközben hazafelé, Brazíliába tartott családjával a karácsonyi ünnepekre, kirabolták Ronaldinho üresen maradt olaszországi lakását. A helyi sajtó szerint több ezer eurót érő órákat és ékszereket vittek el a tolvajok, igaz, a brazil klasszis visszaérkezéséig nem lehet teljes leltárt készíteni az eltűnt értékekről.

Basile ajánlatot kapott

ANGLIA. Alfio Basile, az argentin válogatott éléről októberben távozó szakember szerződési ajánlatot kapott a Manchester Citytől. A korábbi kapitány elmondta: lenne kedve klubedzőként dolgozni.

Essien a legjobb

GHÁNA. Michael Essient, a Chelsea – jelenleg sérült – középpályását választották az év labdarúgójává Ghánában. A 25 éves futballista mögött két válogatottbeli társa, az Internazionaléban játszó Sulley Muntari, valamint a Hearts alkalmazásában álló Laryea Kingston végzett a második, illetve a harmadik helyen.

Januári csapatváltás

OROSZORSZÁG. Ügynöke, Dennis Lachter szerint januárban elhagyja a Zenitet Andrej Arsavin. Az orosz futballista lehetséges új klubjai közül a Tottenham és a Real Madrid szerepel „előkelő helyen”.

Továbbadják a CSZKA-t

BULGÁRIA. Előzetes megállapodás született a 31-szeres bajnok CSZKA Szófia jelenlegi tulajdonosa és a Titan bolgár cég között a klub átadásáról. Az üzletet előreláthatólag két hónapon belül véglegesítik, a megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
4 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
4 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
5 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
5 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
5 órája