A válogatott egyik nagy vissza térője a Domino-Honvéd Athénban olimpiai bajnoki kapusa, Gergely István volt, aki a nyáron két év szünet után szerepelhetett újra Kemény Dénes együttesében. Élt is lehetőséggel, ennek bizonyítására talán elég a Montenegró elleni elődöntőt felidézni, amelyen kiválóan védett.
Hogyan gondol vissza a 2008-as évre?
Nagyon sikeresnek értékelem – kezdte Gergely István. – Az egyik ok, hogy az olimpiai bajnok csapat tagja lehettem, a másik pedig, hogy mialatt a visszatérésre és a kerettagság megtartására készültem, nagyon sokat tanultam, mert rájöttem, amit nagyon akarok, azt el is tudom érni. Bizonyítottam, hogy minden mentálisan dől el. Tudatosan készültem, és sok mindent feláldoztam ezért.
Miben volt más az élete ebben az időszakban?
Csak a vízilabdával foglalkoztam. Reggeltől estig ezzel feküdtem, ezzel ébredtem. Ennek megfelelően osztottam be az időmet, az étkezesemet, a tanulást, a kapcsolataimat – mindent alárendeltem a vízilabdának.
Az olimpia éve mindig különleges. Lehet ilyen hozzáállással készülni a jövőben is?
Nagyon nehéz, de ha azt veszszük, hogy a sportág ugyanolyan marad, az ellenfelek nem változnak, akkor igen, lehet. Kétszeres vagy akár háromszoros olimpiai bajnokként felelősséggel tartozunk. Ha egy olimpiai bajnok beugrik a vízbe, fontos, hogy a néző észrevegye, melyik játékos válogatott.
Gondolta volna, hogy 32 évesen még ilyen nagy változáson megy keresztül?
Nem, de úgy érzem, ennek már épp ideje volt. Karrierem delén már túl vagyok, de jobb későn, mint soha. Nem vagyok korán érő típus.
Az átalakuló Dominóban más lett a szerepe?
Más a csapat, mások az elvárások, de jó úton járunk. Rég volt már olyan, hogy szinte minden mérkőzésen én védjek, a fiatalok is várják tőlünk a tanácsokat, az idősebbek pedig, hogy jól teljesítsek. A nyáron élveztem a játékot, és az olimpia után is nagyon vártam, hogy újra vízben legyek.
