A hármasok napja

SZ. A.SZ. A.
2008.12.29. 15:35
Címkék

Triplák bűvöletében telt a va sárnap hajnal: Andrej Kosztyicin és René Borque is mesterhármassal jött le a jégről, a Colorado–Detroit rangadón pedig mindkét alakulatnak volt háromgólos rohama.

Kezdjük az utóbbival, elvégre mindkét társulat konkrét céllal hokizik már hetek óta: a Red Wings történelméhez illőn divíziója, konferenciája és a liga elsője is akar lenni az alapszakasz végén – az első összevetésben talán a Chicago Blackhawks, a másodikban a San Jose, a harmadikban ugyancsak a Sharks és a Boston Bruins lehet ellenfele –, amely keretét tekintve egyáltalán nem lehetetlen küldetés, csak éppen nem segít, ha negyedóra múltán mínusz háromról kell újrakezdeni a meccset.

Márpedig az Avalanche ellen így esett, az más kérdés, hogy neki is durálta magát a bajnok, és már a második szünetre egyenlített, viszont a szétlövésben elpártolt tőle a szerencse, amely rendre a Colorado mellé szegődik ilyenkor, az Avalanche nyolc alkalomból hetedszer győzött lövőpárbajban (4–3).

„Előre lehetett tudni, hogy szórakoztató mérkőzés lesz, s hogy látunk majd akciókat bőséggel. Szép lett volna, ha a rendes játékidőben nyerünk, de így is elégedett vagyok a játékunkkal” – összegzett Tony Granato, a rájátszásért hajtó Avalanche edzője.

Mesterhármasokat nehéz megkülönböztetni értékük alapján, Andrej Kosztyicin triplája mégis hasznosabb volt, habár René Borque hármasa révén a Calgary ugyanúgy nyert az Ottawa ellen (6–3), mint a Montreal a Pittsburgh pályáján (2–3), de ehhez a Flamesnek 41 lövés kellett, míg a Canadiens 19-ből megoldotta. Nem csoda, hogy a Habs kapusa, Carey Price is begyűjtött jó néhány dicséretet a december 4-e óta először eredményes Kosztyicin mellett.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
3 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
3 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
4 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
4 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
4 órája