Az esztendő új arca végig parádézta az évet. Már az előző végét is. De akkor még csak a szakértők ismerték. Tapsikoltak neki itt-ott a pálya szélén álldogálva, mondogatták sokat sejtetőn, hogy nagy versenyző lesz belőle.
Aztán a tél, az olykor betonkemény talajon végzett felkészülés után április elején rögtön rávert hat egész hosszt az utána kullogó másodikra, legközelebb kilencet, és végig verte a mezőnyt az összes versenyen, amelyen rajthoz állt.
Tízből tíz sikernél állt a nyár végén, és a mérlege azóta is makulátlan, bár egyszer hiába száguldott pályarekorddal a győzelemig, az egyik rivális technikai problémája miatt ezt hivatalosan nem írták neki jóvá. Annyi baj legyen, egy hónappal később megint nyert, azaz veretlenül zárta az évadot – november óta lazít –, ami rutinos versenyzőként sem lenne semmi, másodévesként meg pláne nem. Jár hát neki a díj? Persze.
Pedig a 21. századnak már nem is a hajnalán, hanem vastagon benne elképzelhetetlennek vélné az ember, hogy egy olyan sportoló legyen akármilyen összevetés győztese, aki ennyire média képtelen. Akinek az esztendő 365, sőt az idén a szökő kitétel miatt még eggyel több, 366 napja úgy pergett le, hogy még csak eszébe sem jutott interjút adni. Se tévéhez, se rádióhoz, se laphoz nem volt oly kegyes, hogy mondjon néhány mondatot számos győzelme bármelyike után. Hiába rohantak volna utána az eredményhirdetéseket követőn, hiába dugták volna az orra alá a mikrofont, ő néhány prüszkölés után elfordította volna foltos képét. Nem nyilatkozik. A kamera azonban foroghat, a fényképezőgépek is kattoghatnak, legalább a képarchívumokat fel lehet tölteni. Bár vagy egy elmosódott csík látszik belőle, amint a cél felé viharzik, vagy ahogy unottan nyammog vitaminokkal dúsított táplálékán a megterhelés után.
Csak versenyez, győz, kilihegi magát, és elhagyja a pályát. Ennyi.
Ráadásul kényes. Már hajnalban fürkészni kell, milyen kedvvel ébredt, hogy eszik-e rendesen, közben megsimogatni a fényes hátát, és még el sem kezdődött a nap. De hát az már teljesítmény, ha valakit így is imád a média, beszél, forgat, ír róla, és címlapra teszi, nem? A kidolgozott izomzat, a sok győzelem, a verhetetlenség aurája teszi, hogy könyvet írnak róla – persze azt sem dedikálja –,hogy azt reméljük, tőle híresek leszünk mi is. Ő a mi hősünk.
Már csak azért is, mert nem volt könnyű gyerekkora. Egyévesen csak úgy eladták, mi több, a vevő majdhogynem szánalomból fizetett érte, oly esetlenül ácsorgott. Egyik szülő sem volt nagy szám, a két éve eltávozott papa nyert ezt-azt anno, a mama viszont semmit. De a gyerekbe csak a jó génekből juthatott, bár van ugye egy kisebb defektje: nem tud lassan közlekedni. Amikor utazik, akkor is kell neki a sebesség.
Az idén valahogy ez volt a menő. A vonatkozó ranglista második helyezettje is sebességmániás és ugyancsak fiatal. Viszont ő több száz lóerővel gazdálkodik, nem eggyel, ahogy a kategória győztese. Aki, ha eddig még nem mondtuk volna: Overdose.
