Hatcsillagos csapatra várva

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.12.31. 15:20
Címkék

Egy nappal azután, hogy Carlo Ancelotti jelezte, a Milan után szívesen leülne a Roma kispadjára is, talán újabb ösztönzőt kapott a váltásra. Silvio Berlusconi miniszterelnök, a Milan mindenhatója ugyanis úgy érezte, eljött az ideje, hogy kicsit beleszóljon a csapat összeállításába. „Hatcsillagos csapatot akarok” – mondta Berlusconi. Az olasz törvények miatt (politikus gazdasági társaságnál nem lehet vezető) a klubnál semmiféle funkciót sem betöltő, a gyakorlatban viszont a szálakat mozgató Berlusconi mondata azt jelenti: az összes sztárnak, így Kakának, Ronaldinhónak, Patónak, Andrea Pirlónak, Clarence Seedorfnak és a három hónapra kölcsönvett David Beckhamnek egyszerre kell a pályán lennie.

„Lenyűgöző az ötlet, de van egy edzőnk, a kérdésben neki kell döntenie” – reagált a nyilatkozatra Adriano Galliani, a piros-feketék ügyvezető igazgatója. Már csak azért sem árt óvatosnak lenni, mert ha valóra válik Berlusconi álma, akkor feltehetjük a kérdést: ki fog itt védekezni? A csapatban kell a hely egy kapusnak, így már csak négy futballista marad, ami – ismerve a Milan hátsó alakzatának sebezhetőségét – meglehetősen kevésnek tűnik. Főleg úgy, hogy a két „lélek”, Alessandro Nesta és a középpályáról visszajáró Gennaro Gattuso sérüléssel bajlódik.

Emiatt is szemlélődik a piacon a Milan, és szinte nincs olyan mozdítható védő, akit ne hoztak volna hírbe az együttessel. A liverpooli Daniel Agger állandó téma, mellette Cesare Bovo (Palermo) és Philippe Mexes (Roma) neve is felvetődött. A legjobb persze az lenne, ha Nesta felgyógyulna, Paolo Maldini meg úgy egy évtizedet fiatalodna.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
16 perce

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
7 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
7 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
7 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
7 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
7 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik