Mindig 3–2 legyen!

2008.12.31. 15:20
Címkék
Fantasztikus véget ért az óév az Alba Volán számára: kétgólos hátrányból fordítva győzött 3–2-re az éllovas KAC ellen.

Mint amikor egy kotyogó gépre rávágnak egy jó nagyot, és ettől a masina hirtelen elkezd jól működni, úgy kezdett el hokizni az Alba Volán háromnegyed óra múltán. Pedig a második harmad után annak ellenére füttyögött a közönség az év utolsó EBEL-meccsén, hogy imádja a csapatot egész Fehérvár. Csak úgy nézett ki, a Klagenfurt már a félidő előtt megszerezte a két pontot szinte reménytelen helyzetbe taszítva a mieinket. Aztán jött Kovács Csaba...

Előtte azonban egyként csóválta a fejét mindenki, holott a Volán vezetősége még elérhetőnek tartja a rájátszásba kerülést, csak ehhez az olimpiai előselejtező óta tartó mélyrepülés miatt már nem egy-két, hanem több bravúr szükségeltetik. Ezek kivitelezésére szintén alkalmasnak tartja a keretet a főnökség, mondván: a szezon elején ugyanez a garnitúra szárnyalt, ám sokan nem is emlékeztetnek az ősz elején látott önmagukra. Nem csodálta a piros-fehér zászlókat lengetők jókedvét senki, mert Floch Balázs, az Alba Volán leköszönő elnökének köszöntése után a KAC rémisztő sebességgel kezdett korongozni, egyedül a szenzációs Szuper Levente érdeme volt, hogy kapott gól nélkül fordulhattak a „fehérvári ördögök.

A középső periódusban gyorsan gólra váltotta második emberelőnyét a Klagenfurt, amitől padlót fogott a magyar bajnok, másfél perccel később pedig végképp, amikor a listavezető megtoldotta előnyét egy szép akciógóllal. A rekordbajnok néha egyenlő létszámnál is felállt, ami a mieinknek fórban sem mindig sikerült, hogy a kihasználásukról már ne is beszéljünk.

Hanem aztán René Swette benézte Kovács Csaba próbálkozását, amitől egy csapásra magjavult a Volán-gépezet, „Süti” hamarjában duplázott, és fergeteges tíz percet futott az Alba, egyik kaputól a másikig rohantak a csapatok, és hosszabbításba torkollott a csata. Ami csodás véget ért, az egyik fehér mezes elhasalása után hárman indultak meg Swette felé, de csak Ocskay Gábor és Palkovics Krisztián ment végig, ám így volt jó: a korong a hálóban kötött ki, amit vérpezsdítő hangrobbanás követett: a listavezető Klagenfurt harmadszor is kikapott Fehérváron.

Amikor pedig a csapat a tomboló, az egész évet megköszönő közönség előtt tett tiszteletkör közben nem tudott mit kezdeni magával az örömtől, a fagyott végtagok sem izgattak egyetlen nézőt sem.

Visszatért a jó öreg 3–2!

Legfrissebb hírek

A 30 pontos Shai Gilgeous-Alexander vezérletével egyenlített az OKC – videó

Amerikai sportok
2 perce

Egyetlen pontot sem adtak ingyen Szombathelyen

Kosárlabda
27 perce

Belső utazás, sakkjátszma, versenyló legyőzése – Rakonczay Gábor tíznapos sikere

Csupasport
30 perce

Edző, játékosmenedzser, akadémiavezető és BL-nagykövet is lett a 2016-os Eb-hősökből

Magyar válogatott
48 perce

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
1 órája

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
2 órája

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
9 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik