Williams úr szoknyája

2008.12.31. 15:20
Címkék

Szingapúr volt az idei Formu la–1-es idény leglátványosabb helyszíne, a csodálatos város éjszakai fényben tündökölt, ráadásul a verseny is drámaian alakult, az év végén az idény legjobbjának választották meg.

A pilóták imádták, az európai időrend megtartása miatt ugyanis kötelező volt a kora délutánig tartó alvás, amelynek köszönhetően a versenyzők kétszer annyit pihentek, mint más versenyhétvégéken.

Aki jól figyelt, láthatta Sir Frank Williamst skót szoknyában – a csapattulajdonos fogadásból öltötte magára a ruhaneműt, abban állapodott meg ugyanis Sir Jackie Stewarttal, hogy ha valamelyik pilótája dobogóra áll 2008-ban, felveszi a kockás költeményt. Nico Rosberg már az idénynyitón harmadik lett, de Sir Frank nem hamarkodta el a fogadás teljesítését.

A verseny – és talán az egész évad – legviccesebb jelenete Rubens Barrichellóhoz fűződött: miután a brazil feladta a futamot, kiszállt az autójából, és elindult gyalog a boxutca felé. Amint az egyik lelátó elé ért, kiintegetett az őrjöngő tömeg felé, és ettől még hangosabbá vált az ováció. Barrichello rendes ember, gondolta, valakit megjutalmaz, és levette a kesztyűit, majd lendített. A tömeg felkészült, mindenki azért imádkozott, hogy az ő irányába induljon el a kézvédő, aztán jöhet a közelharc az értékes ereklyéért. A brazil kezét elhagyta a pár kesztyű, de közelharcra nem volt szükség, mert a lelátó helyett a mélybe zuhant, a belépőkért jókora summát perkáló nézők helyett pedig néhány csónakázóé lett. Ki tudja, talán ma is a szingapúri halpiacon pakolja benne valaki a napi fogást…

Legfrissebb hírek

A 30 pontos Shai Gilgeous-Alexander vezérletével egyenlített az OKC – videó

Amerikai sportok
3 perce

Egyetlen pontot sem adtak ingyen Szombathelyen

Kosárlabda
27 perce

Belső utazás, sakkjátszma, versenyló legyőzése – Rakonczay Gábor tíznapos sikere

Csupasport
31 perce

Edző, játékosmenedzser, akadémiavezető és BL-nagykövet is lett a 2016-os Eb-hősökből

Magyar válogatott
49 perce

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
1 órája

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
2 órája

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
9 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik