Ráadásul van közöttük olyan, amelynél a „már-már” is elhagyható kitétel; a Rubin Kazanynak a tavaszi–őszi lebonyolítási rend miatt nem kell aggódnia, hogy a következő tavaszon tönkreteszi éves teljesítményét. Gurban Bergyijev együttese 2003-ban jutott fel először az élvonalba, rögtön bronzéremmel mutatkozott be, és az igazi sikerre, a bajnoki címre is csak tavalyig kellett várnia. Az automatikusan BLfőtáblát érő aranyérem azért is különleges, mert a posztszovjet éra 17 bajnoki szezonjából az előző mindössze a harmadik volt, amikor nem moszkvai csapat ünnepelhetett (korábban az Alanyija Vlagyikavkaznak és a szentpétervári Zenitnek sikerült megtréfálnia a fővárosiakat). A Rubin sikerének egyik titka a jó átigazolási politika. Szavo Milosevics, Szergej Szemak és Szerhij Rebrov is az előző kiírást megelőzően érkezett, és az egyes szakértők által a csapat legjobbjának tartott Gökdeniz Karadeniz is új szerzemény. Az oroszok a következő idényre is nagyra törő terveket dédelgetnek, állítólag kiszemeltjeik közé tartozik Antonio Di Natale, Maurizio Domizzi és Samir Handanovic is.
Ahogy Oroszországban az elmúlt évekig a moszkvai együttesek, Portugáliában a Benfica, Porto, Sporting hármas uralta a bajnokságot, ám most olyan csapat is bekapcsolódott az aranyért zajló harcba, amelyet inkább a kiesőjelöltek közé vártak. A Leixoes 18 év távollét után az előző szezonban tért vissza a portugál élvonalba, ahol rögtön edzőbuktatással kezdte az idényt. Az akkori újonc az első fordulóban döntetlent játszott a Benficával, s ennek hatására a lisszaboni klub elöljárói menesztették Fernando Santos vezetőedzőt. A folytatás kevésbé alakult rózsásan, a Leixoes mindössze egy ponttal előzte meg az utolsó előtti, de a Boavista kizárása miatt végül megkapaszkodó Pacos Ferreirát. Utóbbi trénere, José Mota a 2008–2009-es évadot már a matosinhosi együttes kispadján kezdte, és úgy tűnik, csodát tett vele. A Leixoes 12 forduló elteltével csak kettővel szerzett kevesebb pontot, mint az egész előző idényben, és csupán rosszabb gólkülönbsége miatt áll a harmadik helyen, két ponttal lemaradva az éllovas Benficától, amelyet közben kiejtett a kupából. A többi nagyot sem kímélte, a Portót és a Sportingot a bajnokságban verte meg, ráadásul idegenben. Az együttes főképp erős védekezésének köszönheti remek sorozatát, de a 11 meccsen hét gólig jutó brazil Wesleyről sem szabad megfeledkezni.
A harmadik bravúrcsapat némileg kilóg a fentiek közül, mert jóval gazdagabb múlttal büszkélkedhet, mint az említettek. A Napoli a nyolcvanas évek végén meghatározó együttese volt az olasz labdarúgásnak, Diego Maradona vezetésével 1987-ben története első, 1990-ben második scudettóját ünnepelhette, egy évvel korábban pedig az UEFAkupát nyerte meg. A folytatás már kevésbé alakult jól, a világoskékek az 1997–98-as idényben mindössze kétszer nyertek, kiestek a másodosztályba, s csak egy idény erejéig tudtak visszatérni a legjobbak közé. Az igazi hideg zuhany, a csőd 2004 augusztusában következett be. Aurelio De Laurentiis filmproducer keltette életre a klubot, a Napoli Soccer a Serie C1-ből, azaz a harmadosztályból indult el a szebb jövő felé. Két évvel ezelőtt már a régi nevén, SSC Napoliként szerepelt, 2007 tavaszán feljutott az élvonalba, ahol újoncként nyolcadik lett. A mostani kiírás még jobban alakul számára, hatodikként várja a folytatást, és a többek által csábított Marek Hamsík vezérletével jó úton jár a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása felé.
