Az a bizonyos paraszthajszál

2009.01.03. 23:31
Címkék

Hiába a jó hangulat, hiába a sokat rontó ellenfél, a magyar férfiválogatott nem tudott élni győzelmi esélyével, és kikapott Romániától a vb-selejtező első fordulójában, ezzel pedig nagyon nehéz helyzetbe került.

Péntek este még a mezek kimosása, szombaton viszont már Olteanu és Gontariu játéka jelentette a legnagyobb problémát a magyar csapat számára, és míg előbbire sikerült megoldást találni, utóbbira nem.

Pedig álomszerűen indult minden. A románok sokat hibáztak, a magyarok közül pedig Szabó Dávid ellenállhatatlanul kezdte a mérkőzést: az első három pontunkat ő szerezte. A nyitó játszmában gyorsan magabiztos előnyhöz jutott a legutóbbi nagy sikerét a 2001-es Eb-re való kijutással elérő, azóta javarészt kicserélődő magyar csapat, és ezzel az előnnyel jól gazdálkodva megnyerte a nyitó felvonást. A második játszma csak egy ideig alakult úgy, ahogy a magyar szakvezetőség elképzelte: a játszma elején ezúttal is megvolt a magabiztos előny, ám a Moculescu által űzött-hajtott románok magukra találtak, és ledolgozták a hátrányukat, sőt a mieink megingásának köszönhetően megnyerték a szettet.

A harmadik játékrészben aztán egyszerre előjött a magyarok minden hibája: az összeszokottság hiánya, a rontott nyitások és nyitásfogadások, így ebben a szettben nem tudtunk méltó ellenfelei lenni az egyre inkább eksztázisba kerülő románoknak. Aki azonban ekkor elkezdte temetni a magyar válogatottat (pedig voltunk így néhányan a lelátón…), az nagyon rosszul tette! A „Cserélj már, Sanyi!” bekiabálások egyre inkább elhaltak, és a szurkolás vette át a helyét – meg is érdemelte a csapat, különösen akkor, amikor a negyedik szettben 23:20-as román vezetésről 24:23 lett a mieinknek. Hatalmas szívvel küzdöttek a pályán lévők, és ennek a negyedik játszma megnyerése lett az eredménye.

Az ötödik, mindent eldöntő etapban a magyar együttes majdnem megismételte a bravúrt: 14:11-nél három mérkőzéslabdát is sikerült hárítania, ám az utolsó szó sajnos a románoké volt, akik így nagy lépést tettek a továbbjutás felé, míg a mieinknek ezután Fortunára is szükségük lesz a sikerhez.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
1 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
2 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
2 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
2 órája