Bőcsről Spanyolországba

2009.01.03. 23:31
Címkék

Érdekesen alakulhat az U19-es válogatott Máté János sorsa. A fiatal támadó az NB II-es Bőcs labdarúgója, de a bajnokságban egyetlen percet sem játszott, az ősszel mindössze három Ligakupa-mérkőzésen jutott szóhoz. Ennek oka roppant egyszerű: a játékos a nyáron lemaradt az átigazolási időszakról, későn érkezett haza a spanyolországi Murciából, ahol az utánpótlás-akadémián futballozott. Ha most minden a labdarúgó tervei szerint alakul, már nem sokáig lesz a borsodi csapat játékosa, mert hétfőn a Mallorca második csapatához utazik próbajátékra.

„Elképzeléseim szerint két hetet töltök a spanyol harmadik ligában szereplő klubnál – mondta Máté János. – Együtt edzek a

csapattal, és néhány mérkőzésen is bizonyíthatok majd. Debrecenben nőttem fel, ötévesen kezdtem el futballozni, remélem, most kamatoztatni tudom az eddig tanultakat.”

A fiatal játékos tisztában van vele, hogy nem a legnagyobb spanyol klubok valamelyikéhez szerződhet, de azt is tudja, hogy közelebb kerül a tűzhöz.

„Egy hosszú út első lépései lehetnek ezek – bizakodott a támadó. – Ha sikerül megragadnom a lehetőséget, sokkal több lehetőségem lesz, mint eddig. Azt mondják rám itthon, hogy jó erőben vagyok, jobbal és ballal is jól lövök. Azt szeretném, hahamarosan Mallorcán is dicsérnének. Ha sikerül meggyőznöm a klub vezetőit, ismét éles körülmények között bizonyíthatok.”

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
1 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
2 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
2 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
2 órája