Eszeveszett száguldás a pampákon

Szurkolók mindenhol. A nézői pontokon, az utak mentén végig – pedig a szakasz több mint 700 kilométeres. Éppen úgy, mint egy nappal korábban Buenos Airesben, ahol a nem hivatalos adatok szerint több mint 500 ezer ember volt kíváncsi az ünnepélyes rajtceremóniára. Persze nem a dobogó környékén voltak ennyien, az egész várost lezárták, s amerre mentek a pilóták, mindenhol hosszú, tömött sorokban álltak az emberek a kordonok mögött.

Ahhoz képest, hogy először rendeznek itt Dakart…

Valami hasonlóra persze számítani lehetett, a pampák népe elkötelezett az autósport iránt – ehhez kétség sem férhet.

Az emberek már reggel elhagyták farmjaikat, vagy falujukat, hogy az út széli fák árnyékába telepedve várják a versenyzőket. Aztán amikor eljött a nagy pillanat, kiugrottak az út szélére, és tapsoltak, doboltak, euforikus hangulatban táncoltak az út szélén.

Vagy éppen tradicionális öltözékben, lóhátról integettek – az egyik kisfiú valamit félreérthetett az ajánlott öltözékkel kapcsolatban, mert Zorrojelmezben érkezett. Volt egy szakasz, amelyen legalább nyolcvan lovas álldogált békésen integetve az út szélén. Gauchók – a pampák népe. A kamionok érces hangjától ugyan nem voltak teljesen nyugodtak az állatok, de gazdáik nem tágítottak. Részint látni szerették volna a mezőnyt, másrészt így tüntettek a kormány rossz politikája ellen. Húst sütöttek, ünnepeltek – soha erőszakosabb tüntetést…

A versenyzők közben rótták a kilométereket – méghozzá villámtempóban.

„Sohasem volt még ilyen nehéz legkönnyebb napom” – sóhajtott fel Carlos Sainz, s ha ő mondja, hinnünk kell neki, hiszen kétszeres ralivilágbajnok, tudja, mit beszél, s volt már néhányszor kutyaszorítóban.

A fenti mondat egyébként azt is jelenti, hogy a rendezők már az első napon sem kímélték a versenyzőket a Dakar-ralin – a szelektív szakasz gyors volt (szinte végig padlógázzal lehetett közlekedni), derékszögű kanyarokkal és sok-sok porral.

Ha még csak ennyi lett volna…

Az autósok számára nem ez jelentette a legfőbb gondot, hanem a motorosok. Hiába hagytak fél óra szünetet az utolsó motoros és az első autós között, Stéphane Peterhansel már körülbelül tíz kilométernél (!) utolérte az elsőt. „Talán sohasem teljesítettem még ennyire gyors szakaszt – mondta a kilencszeres Dakar-győztes, majd hozzátette: rettenetesen féltette a motorosokat. – Ha

első vagy, senki sem vár, reszkettem, hogy el ne üssek közülük egyet sem.”