Három nap, hat viadal

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
2009.01.03. 00:23
Címkék
Miután szombattól hétfőig mindhárom fegyvernem és mindkét nem legjobb juniorjait láthatja a közönség a Symarendezvényközpontban, háromszor kettő alapon hivatalosan is hat fegyvernemesnek nevezik a Héraklész-világkupát. Már csak az indulói létszám alapján is nagy verseny lesz, mintegy nyolcszázan neveztek a több mint egy évtizedes múltú budapesti viadalra.

A nívót a nevezők névsora adja, sokan a felnőttmezőnyben is arattak már világraszóló sikert közülük. A legnevesebb magyar induló a 2007-ben csapat-világbajnoki címet nyerő Szilágyi Áron, aki december óta a magyar bajnoki címvédő kard egyéniben. A világkupa záró versenyén, hétfő délután lép pástra, és hazai vetélytársa is lesz bőven.

„Akire a legjobban oda kell figyelnem, Iliász Nikolász, ő a szezon eddigi három világkupaversenyéből kétszer döntőbe jutott, ennek alapján a legnagyobb favorit, de most elkapta egy vírus – mondta Szilágyi Áron. – Ha viszont indulni akar valahol, indul is, szerintem ott lesz a rajtnál. A legveszélyesebb külföldi az orosz Borisz Szavics, ő verte meg Nikót az egyik világkupadöntőn, korábban pedig a kadét-világbajnokság döntőjében engem fosztott meg az aranytól, úgyhogy revánsot akarok venni.”

A világelithez tartozók többsége várhatóan itt lesz; nyugatról szinte mindenki, keletről pedig alighanem csak a koreaiak maradnak otthon – mint mindig.

„Bár Pekingben ez nem látszott, ők rendkívül erősek, nagyon gyorsan fejlődnek, hamarosan éppúgy figyelni kell rájuk a felnőttek között, mint a kínaikra – taglalta Szilágyi Áron. – Sajnos sohasem jönnek el a világkupákra, hazai válogatóversenyeiken készülnek a vébére. A kínaiak korosztályos szinten még nem mutatnak nagy eredményeket, az amerikaiakon viszont jól látszik az orosz edzők munkája.”

A magyar bajnok – aki már új edzővel, az Iliásszal is foglalkozó Somlai Bélával készül – minden asszóját meg akarja nyerni, egészen az aranyéremig.

„Ez a verseny eddig nemigen sikerült nekem, tavaly és tavalyelőtt is idő előtt kiestem – mondta. – Most végre hazai közönség előtt is meg akarom mutatni, hogy igenis tudok győzni vagy legalább a döntőig eljutni. Szombaton még edzünk, aztán kihagyunk egy napot. Ez a mentális felkészülés része, a ráhangolódásé, hogy kialakuljon a pengeéhség. Szerintem jól megy majd a vívás hétfőn.”

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
2 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
3 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
3 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája