Két remi a nyitányon

R. P.R. P.
2009.01.03. 23:31
Címkék

Egy maratoni és egy villámgyors remivel indult a munkácsi rapid páros mérkőzés Vaszilij Ivancsuk és Lékó Péter között. A szombati nyitány első játszmájában a világossal játszó ukrán nagymester szinte végig nyomás alatt tartotta riválisát. A találkozó befejező részében is Ivancsuk manőverezhetett kedvezőbb helyzetben, ám Lékó sikeres bekkeléssel a 79. lépésben megmentette a pont egyik felét. Ez bravúrnak számít, mert a nagyfokú pontosságot követelő szituációban az utolsó húzásokat csak a tíz másodperces jóváírásoknak köszönhetően tudta megtenni. A megerőltető küzdelem rányomta bélyegét a második felvonásra is, amely előtt alig fél órát pihenhettek a résztvevők. Lékó és Ivancsuk úgy gondolta, hogy elég volt egyszer próbára tenni a másik idegeit. A felek csupán a 16. lépésig ültek az asztal mellett, és máris békét kötöttek. A páros mérkőzés hat játszmából áll, vasárnap és hétfőn is két-két partit rendeznek. Lékó és Ivancsuk 2007 októberében már játszott egymással Munkácson, akkor az ukrán 7.5:6.5-re nyert.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
1 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
2 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
2 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája