„A fiú, akinek csak fel kell lépnie a teniszpályára, és győz.”
Bár a kissé egyszerű jellemzést olvasva először a múlt évben sziporkázó, a világranglista első helyén álló Rafael Nadalra asszociálnánk, a hétszeres Grand Slam-győztes John Newcombe szavai mégsem a spanyol klasszist, hanem a skót Andy Murrayt méltatták az abu-dzabi bemutató torna fináléja előtt. Tegyük hozzá, a 64 éves ausztrál joggal tette ezt – elnézve a brit elmúlt évét (többek között három Federer és egy Nadal elleni győzelem), mi sem mertük volna biztosra venni a spanyol győzelmét.
Az első játszmában Murray igazolta is Newcombe kijelentését – kettős hibáin túllendülve 6:4-re nyert –, ám a folytatásban egyre nehezebben bírt egymással a két teniszező. A második szettben 2:2-es állásról hosszú percekig nem tudtak továbblépni, végül a spanyol brékelt, és egyenlíteni tudott, így jöhetett a döntő játszma.
A két játékos fáradtsága nem tükröződött a játékon, szinte nem volt olyan röpte, amelyet Nadal ne ért volna el, Murray pedig a centikkel a vonalon belül landoló labdákat hárította sorozatban. Ezt hosszú percekig élvezhette a lelkes közönség, nem egy labdamenetben másfél tucatszor is oda-vissza ütötték a labdát a felek.
De a parádés, néhol teniszbemutatót idéző – a világranglistaelső még egy láb közötti ütést is bemutatott – játék végén a Roger Federert az elődöntőben búcsúztató Murray lett gazdagabb: egyrészt kettőre emelte Nadal elleni győzelmeinek számát, nem mellesleg a meghívásos torna megnyeréséért járó pénzdíjjal megkezdte évi jövedelmének gyarapítását.
