Végső visszaszámlálás

CS. P.CS. P.
2009.01.03. 00:23
Címkék

Ketyeg az időzített bomba, a West Ham United pedig nem tud megszabadulni a „testéhez láncolt” szerkezettől. Nevezetesen Björgólfur Gudmundssontól, a klub izlandi tulajdonosától, aki a pénzügyi válság egyik legnagyobb veszteseként kénytelen túladni a 2006-ban 85 millió fontért vásárolt egyesületen – már ha nem akarja megvárni a csődeljárást. A közelmúltban összeomló Landsbanki bankot 41 százalékban tulajdonló Gudmundsson még talpon lévő cégén, a Hansán keresztül birtokolja a West Hamet, ám az izlandi bíróságok tájékoztatása szerint fizetésképtelenség esetén március 6-án felszámolják ezt a vállalkozást is.

„A csődbe jutott klubokra vonatkozó szabály szerint ilyen esetben automatikusan kilencpontos levonással büntetik a csapatot” – festette az ördögöt a falra az Angol Labdarúgó-szövetség szóvivője. Gudmundsson a Manchester City 230 millió fontos tavalyi tulajdonosváltását alapul véve 250 millió fontért kínálja a West Hamet, az összeget azonban szakértők – és a halvány érdeklődést mutató eddigi vevőjelöltek – túlságosan magasnak tartják.

A téli átigazolásokat is érinti a klub sötét helyzete, Gianfranco Zola menedzser csak akkor vásárolhat új játékost, ha elad valakit a jelenlegi keretből. S ami azt illeti, az olasz szakember Craig Bellamy után állítólag nem hullajtana könnyeket.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
2 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
3 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
3 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája