A nagyok útján
Miután vívásból és küzdeni tu dásból is jelesre vizsgázott, a háromnapos budapesti juniorvilágkupa záróakkordját a Himnusz jelentette. Minden vágya teljesült hétfőre: a versenyt úgy nyerte meg, hogy az orosz Borisz Szavicsnak is viszszavágott, aki többször megkeserítette már a mieink dolgát. De azért is rettenetesen meg kellett harcolnia, hogy vele egyáltalán szembekerülhessen. Egyedüli magyar negyeddöntősként 10:14-re állt a lengyel Maciej Regulewski ellen, mert „siettette az asszót, és lábbal túl gyorsan odaért, hogy kézzel is befejezze az akciókat”. Új edzője, Somlai Béla szavai ezek, míg Szilágyi Áron így idézte fel a kritikus pillanatot: „Rájöttem, hogy meg kellene nyerni. Csak ekkor kezdtem el profin gondolkozni és százszázalékosan koncentrálni.”
Jöhetett a reváns Szavicsnak, most 4:7-nél lendült át a holtponton. „Amint lezárta a távolságot, és nem volt lehetősége az orosznak támadni, fordítani tudott” – elemzett később Somlai Béla. Megint 14:14 alakult ki, hogy egyetlen tus döntsön.
„Tudtam, hogy nem támad hosszan” – mondta Áron később. Szavics „húzta ki”, és ő húzta a rövidebbet.
A finálét sokan rutinmunkának gondolták az amerikai Barron Nydam ellen, éppen ebben rejlett a fő veszély. A soksok apró lépéssel próbálkozó amerikai 5:1-re vezetett, ekkor hét Szilágyi-tus következett zsinórban, végül 15:11-es siker.
„Hitt magában, s a nagy versenyzőt arról is megismerni, hogy a nehéz szituációkból ő kerül ki győztesen” – mondta az egész napról Somlai Béla. Szilágyi Áron jó úton van a nagyok közé.
A párbajtőrvívásban most is kevesebb örömünk volt. Hartmann András eddigi legjobb eredményét elérve nyolcaddöntős lett, egy körrel tovább csak a junior Eb-ezüstérmes Budai Dániel jutott, de még tovább ő sem.
Így végül ez lett az egyetlen fegyvernem a három nap alatt, amelyben sem a férfiak, sem a hölgyek között nem szurkolhattunk magyarnak a négyes döntőben.
