Az edző úgy tudja, észt nélkül nehéz

2009.01.06. 00:56
Címkék
Volt, akinek nem kellett volna megérkeznie, de edzett, és akadt, aki a tréning helyett inkább ügyeit intézte. Dragoljub Bekvalac megtartotta első edzését Győrben, nagy reményekkel és sok észt játékossal.

Az ígéret szép szó, ha megtart ják, úgy jó.

Dragoljub Bekvalac még december 9-én egyezett meg az ETO elöljáróival – ám nem csak a közös munkáról. A szerződést aláírták, de már akkor tudni lehetett, hogy a trénernek nincs meg a pro licence. Dragoljub Bekvalac azonnal jelezte, ebből a kérdésből Győrben nem kell problémát csinálni, ugyanis a szavát adja arra, hogy az első januári edzés előtt Klement Tibor ügyvezető asztalára teszi a szükséges okmányokat.

Hétfő reggel fél kilenckor a tréner bekopogott az ügyvezető irodájába, és asztalára helyezte a Szerb Labdarúgó-szövetség által jegyzett papírt, amely tanúsítja: amellett, hogy megvan a Szerbiában létező legmagasabb állami képesítése, az elmúlt napokban sikeres vizsgát tett a pro licences tanfolyamon.

Feladata lesz bőven, ugyanis az ETO csak 13.-ként zárta az őszt, ami igencsak gyenge teljesítmény az előző évi bronzérem után. A télen öt labdarúgótól elköszöntek (a kapus Varga Zoltán, a védő Nikolov Balázs és Pintér Attila, a középpályás Eugene Fomumbod és a támadó Kovács Zoltán távozott), és a keretet szeretnék megerősíteni.

Egy új igazolása már van az ETO-nak, igaz, Tarmo Kink még nem volt ott az idei első gyakorláson. A 23 éves támadóról tudni kell, hogy 29-szer szerepelt az észt válogatottban, és 2003–2006 között a Szpartak Moszkva alkalmazottja volt. Noha a moszkvaiak első csapatában csak kétszer jutott szóhoz, a tartalékegyüttesben három év alatt több mint ötven gólt szerzett, ami jó ajánlólevélnek bizonyult számára. Az észt csatár kedden már a többiekkel gyakorol, Tihhon Sisovhoz hasonlóan. Az ugyancsak észt válogatott védő a Budaörs elleni Ligakupa-meccsen már játszott zöld-fehérben, és ha teljesítménye meggyőzi a szakmai stábot, ő is szerződést kaphat. Vele ellentétben három idegenlégiós megjelent a hétfői edzésen, és valljuk meg, mosolyogtató volt, amint szerelésbe öltözve, kis hátizsákkal a vállukon várták, hogy beléphessenek az ETO öltözőjébe. Közülük Jarmo Ahjupera, az FC Flora 24 éves, hatszoros észt válogatott támadója mozgott a legjobban a tréningen, ugyanakkor a Burkina Faso-i Abdul-Aziz Nikiemo (aki 23 esztendős és középpályás), valamint Taijo Teniste (21 éves, háromszoros észt válogatott középpályás) is bizonyíthat még a héten.

A pravoszláv karácsony miatt Szasa Sztevanovics, Zoran Supics és Bojan Bozsovics csak január 8-án csatlakozik a többiekhez, és Stark Péter, Jäkl Antal, Józsi György, Böőr Zoltán, valamint Bajzát Péter is kapott három nap extra szabadságot. Lehet, néhányan meglepődnek, de közülük Józsi György ott volt a hétfői gyakorláson, és ugyanúgy edzett, mint játékostársai. A középpályás érdeklődésünkre elmondta, ő nem tudott róla, hogy neki csak 8-án kell kezdenie, de egyáltalán nem bánja, hogy pihenés helyett a tréninget választotta. Mint mondta, minden edzéssel saját magát építi, ezzel a megállapítással pedig felesleges vitatkozni.

Rögtön az ellenpélda: a frissen „igazolt” Halasi Szabolcs (a 26 esztendős, magyarul és szerbül tökéletesen beszélő fiatalember Újvidéken utánpótlásvonalon dolgozott) edzés közben azt kérdezte fordult Klement Tibortól, hogy mi van Mario Bicakkal. Az ügyvezető széttárta a karját, nem tudott mit mondani Dragoljub Bekvalac pályaedzőjének, azonban a tréning végére már minden nyilvánvalóvá vált. A szlovák középpályást telefonon érték utol, aki azzal hozakodott elő, hogy az euróra való átállás miatt Szlovákiában a hivatalos ügyeit kell intéznie, így csak kedden kapcsolódik be a munkába.

Dragoljub Bekvalacnál aligha szerzett jó pontot…

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Tenisz
10 perce

Marco Rossi reagált Nikitscher szavaira: Semmi problémám nincs Tamással

Magyar válogatott
22 perce

Alapemberek is távoznak a női kosárlabda-bajnokságban ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
31 perce

Nagy Erik izgalmas meccsen nyert a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
43 perce

Íjász Európa-bajnokság: Sipőcz szétlövéssel búcsúzott, továbbjutott a csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
1 órája

A Kecskemét és a Nyíregyháza korábbi trénere Csíkszeredába tart – NS-infó

Minden más foci
1 órája

Bosnyák bírók vezetnek az Győri Audi ETO KC-nek a női kézi BL elődöntőjében

Kézilabda
1 órája

Jégkorong-vb: első a család! Galló Vilmos elhagyta a csapatot

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik