Az orosz múlt kötelez

2009.01.06. 00:56
Címkék
Január 10-én a magdeburgi Bördelandhalléban Erdei Zsolt az ukrán Jurij Barasjan ellen a WBO félnehézsúlyú, Balzsay Károly pedig az orosz Gyenyisz Inkinnel szemben a WBO nagyközépsúlyú világbajnoki övéért indul harcba. Ha mindkét magyar győz, sporttörténelmet ír, mert korábban egy időben még nem ült két honfitársunk rangos szervezet vbtrónján. Ebben csak az alábbiakban bemutatott bokszolók akadályozhatják meg őket.

Ha úgy tetszik, Gyenyisz Inkin legalább egyéves késéssel kezdhette meg a felkészülését első világbajnoki címvédő mérkőzésére, ráadásul „alaphelyzetben” neki most nem a WBO (Bokszvilágszervezet), hanem a WBC (Bokszvilágtanács) övét kellene őrizgetnie, hiszen esztendeje még annak a trófeának volt a várományosa. Már kiírt selejtezője volt az angol Carl Frochhal (május 10-én találkoztak volna Nottinghamben), a győztes bokszolhatott volna Joe Calzaghe-val (papíron, de mint később kiderült, meccs nélkül megkapta volna a walesi trónját), csakhogy egy vírusos fertőzés miatt le kellett mondania a találkozót.

Úgy tűnt, később sem lesz szerencséje a világbajnoki ütközetekkel, mert amikor a WBO-nál is „helyzetbe került”, megint lefújták a találkozóját, igaz, akkor már ellenfele miatt. Balzsay Károly ugyanis megsérült, és a szeme alatt felrepedt bőre miatt le kellett mondania a szeptember 27-re tervezett csatát. Csakhogy az Universum nem a papíron egyszerűbb megoldást, a halasztást választotta, hanem keresett, majd a kolumbiai Fulgencio Zuniga személyében beugrót is talált, így az akkoriban már mind a négy nagy szervezetnél (IBF, WBA, WBC, WBO) a legjobb tíz között jegyzett orosz szeptemberben világbajnok lehetett.

Amatőr múltja alapján persze jogosan, hiszen volt Európa-bajnok a kadétok között (1994), nyert középsúlyban katonai világbajnokságot (1997), majd katonai világjátékokat (1999), profiként pedig az Universumnál honos gyakorlathoz képest meglehetősen sokáig „jegelték”. Ez magyarázható volt azzal, hogy túl sokan voltak nagyközépsúlyban (és persze itt is voltak dédelgetett német kedvencek, így a Joe Calzaghe ellen megsemmisülő Mario Veit vagy Jürgen Brähmer), és ő csak 2005 júniusában csatlakozott a hamburgi különítményhez.

Ha Inkin valamely kiemelkedő tulajdonságát akarnánk megnevezni, nehéz helyzetben lennénk. Nincs „extrája”, viszont minden téren megbízható átlagot hoz. Kellemetlen a stílusa, az orosz nemzetiség iskolázott bokszot feltételez (sőt ez nem is feltételezés, hanem tény), és ütőerővel sem áll rosszul. Bár utóbbiban nem tudja felvenni a versenyt leendő riválisával, Balzsay Károllyal.

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Tenisz
10 perce

Marco Rossi reagált Nikitscher szavaira: Semmi problémám nincs Tamással

Magyar válogatott
22 perce

Alapemberek is távoznak a női kosárlabda-bajnokságban ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
31 perce

Nagy Erik izgalmas meccsen nyert a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
43 perce

Íjász Európa-bajnokság: Sipőcz szétlövéssel búcsúzott, továbbjutott a csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
1 órája

A Kecskemét és a Nyíregyháza korábbi trénere Csíkszeredába tart – NS-infó

Minden más foci
1 órája

Bosnyák bírók vezetnek az Győri Audi ETO KC-nek a női kézi BL elődöntőjében

Kézilabda
1 órája

Jégkorong-vb: első a család! Galló Vilmos elhagyta a csapatot

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik