Csütörtöktől már élesben

2009.01.06. 00:56
Címkék

Az 1955-ben az SSC Napolitól potom összegért, néhány száz líráért szerződtetett Vinyei Jenő után Takács Zoltán a SPAL 1907 történetének második magyar profi játékosa: a legutóbb a DVSC-TEVA-ban futballozó egyszeres válogatott védő két és fél évre írt alá a jelenleg az olasz harmadik liga A-csoportjában a második helyen álló ferrarai klubhoz. „Minden úgy zajlott, ahogy azt reméltem – mondta Takács Zoltán. – A SPAL vezetői tudni akarták, ki vagyok, ezért volt szükség a tesztre. Elvégre a fizetésemet ők adják. Aldo Dolcetti szava sokat számított, ahogy nekem is a személye: a Honvédnál annak idején másfél évig volt az edzőm, de az erőnléti trénert, Lidio Melist ugyancsak ismerem, szintén Kispestről. Talán akkor voltam a legjobb formában, amikor velük dolgoztam. Olyan csapathoz akartam szerződni, amelyben biztosított a fejlődésem, és a továbblépés is lehetséges. Egyelőre néhány szóban kimerül az olasz tudásom, ezek is a futballal kapcsolatosak. Ha visszatérek, az egyik első dolgom egy nyelvtanár felkutatása lesz, kommunikálni nem csak a pályán kell... Kedden Debrecenben leadom a szerelésemet, elköszönök a csapattól, a vezetőktől, csütörtökön már Ferrarában jelentkezem edzésre. Szombaton bajnokit játszik új csapatom, de kevés az esélye, hogy addigra elkészül a játékengedélyem, szóval alighanem sajnos a lelátóra kell ülnöm.”

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
26 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
31 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
1 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
1 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája