Hiányzott a gólkirály

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
2009.01.06. 00:56
Címkék

Sisa Tibor vezetőedző hétfő délelőtt megtartotta az idei év első foglalkozását a DVTK labdarúgói számára, amelyet délután követte a második is. A szakvezető friss tapasztalatai alapján úgy vélekedett, hogy játékosai megfelelő állapotban tértek vissza a téli szünet után. Azt csak futtában jegyezte meg, hogy jó lenne, ha együtt maradna az őszi keret, az eltelt hónapok során ugyanis több olyan problémával szembesült, amelyekről korábban nem volt információja…

Természetesen az anyagi gondokra utalt. Minden bizonnyal ez a tényező döntő szerepet játszott abban, hogy Tóth Mihály például át sem öltözött. Az együttes házi gólkirálya kisebb betegséggel bajlódik, de az sem hatott nyugtatólag a kedélyállapotára, hogy a decemberi vezetői ígéretekből alig teljesült valami. Továbbra sincs pénz, a klub több labdarúgónak tartozik, márpedig ilyen helyzetben aligha várható bárkitől, hogy mosolygós arccal rója a stadion havas, jeges rekortánján a kilométereket.

Az edzés az öltözőfolyosón kezdődött, ahol gimnasztikával melegítettek be a játékosok. Nem vett részt az első gyakorláson Szélpál Tamás, aki iskolai elfoglaltság miatt hagyta ki a tréninget. Egyelőre nem dőlt el Kerényi Gábor sorsa. A védő az ősszel Szolnokon szerepelt kölcsönben, vele kapcsolatban napokon belül döntés születhet. Honma Kazuo a hét második felében tér vissza, s ugyancsak akkor jönnek meg a délszláv légiósok is.

Legfrissebb hírek

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
3 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
20 perce

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
21 perce

Magyar Edzők Napja: mesteredzőket avattak, kitüntetéseket adtak át

Egyéb egyéni
26 perce

Polgár Judit: Ne a választ akarják tudni, hanem az oda vezető utat

Egyéb egyéni
35 perce

Nagy Ákos Károly remekelt gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő ob-n

Egyéb egyéni
57 perce

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
1 órája

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
1 órája