Kilenc mérkőzés, egy győze lem. Ez a magyar férfiválogatott 2008–2009-es mérlege.
„Egész egyszerűen nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy sokat hibázunk – értékelte Kántor Sándor a bécsi vb-selejtezőt. – Csak azt tudom mondani, amit tegnap is: meg kell tanulnunk győzni nyert és vesztett állásról is. Nagyon úgy készültem erre a tornára, hogy sikeresek leszünk, és lesz esélyünk a továbbjutásra. Sajnos ez az álmunk nem élt sokáig. Beszélgettem az edzőkollégákkal, és egyetértettek velem abban, hogy a románok elleni második szettben dőlt a sorsunk, amikor 21:19-nél két labdát is rettenetesen elrontottunk, ezzel pedig egyenlített az ellenfél. Ott valami eltört a játékosokban és a csapatban, és ezt követően – akármennyire is próbálkoztunk – nem tudtunk felállni a padlóról, csak felvillanásaink voltak. Sajnos a koncentráció sem megfelelő, 50-55 perc után mentálisan elfáradunk.”
Adódik a kérdés, hogy a nem túl sikeres bemutatkozás után nem fordult-e meg a kapitány fejében a lemondás gondolata.
„Természetesen tudtam, mit vállalok, és szeretném végigvinni, amit elterveztem. Most nagyon kemény időszak következik a csapat életében, mert ha minden a jelenlegi állás szerint marad, a keret legközelebb 2010 májusában (!) találkozik ismét. Szerintem mindenki láthatja, hogy ez így nem működik. Hatalmas szükség lenne egyrészt arra, hogy az idén nyáron több hetet együtt tudjon készülni a válogatott, másrészt arra, hogy jövőre elindulhassunk az Euroligában. Ez tíz-tizenkettő tétmeccset jelentene a nyáron, ami minimum egy hónapos közös munkát garantál. Ezek mellett ki kellene használni a szomszédos országok csapatai, illetve válogatottjai által felkínált lehetőségeket. Most például az osztrákok hívtak minket, hogy segítsünk nekik felkészülni az idei Euroligára. Jó lenne, ha a két szövetség meg tudna egyezni egymással. Ebben az együttesben benne van nyolc-tíz év, nem kellene hagyni elveszni a játékosokat” – zárta az értékelést a kapitány.
S hogy az utolsó meccsről is essék némi szó: miután Molnár Dávidnak, a csapat liberójának kiújult a deréksérülése, illetve Mózer Zoltán – akit a szakvezetőség Molnár helyettesének képzelt el az utolsó meccsre – szintén derékfájdalmakkal küszködött, emiatt alaposan felforgatott felállásban játszott a magyar csapat, s ennek meg is lett az eredménye. A mieink rengeteget rontottak, a csereemberek nem tudtak igazán sok pluszt hozzátenni a játékhoz, így aztán nagy verésbe szaladtunk bele az utolsó játéknapon.
