ANDRÉ ALVES ÚJ ESÉLYE

2009.01.07. 01:04
Címkék

FEHÉRVÁR

Felkészülése második napjának délelőttjén Felcsúton dolgozott a keret, délután pedig a Sóstói Stadionban, immár az ukrán Olekszandr Tkacsukkal kiegészülve. A 23 éves középpályás hétfőn vonattal érkezett, így most edzett először a piros-kékekkel. Sorsáról a szombati, egymás közti játék után dönt a szakmai stáb. Tkacsuk korábban az üzbég bajnokságban jelenleg a 14. helyen álló Kizilkum Zarafson játékosaként harminc mérkőzésen három gólt szerzett. A fehérváriak előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Kaposvári Rákóczival a brazil támadó, André Alves megszerzéséről. A 25 esztendős csatár Oroszországból tér vissza, s bár szerződése 2010 nyaráig a Rákóczihoz köti, eladó.

PAKS

A csapat délelőtt tornatermi edzésen vett részt, amelyet délután futóedzés követett. Az első napokban a tréningek mellett a játékosok orvosi vizsgálatokra járnak Kalocsára, ahol dr. Mohácsi János terheléses vizsgálatokat végez, amelyekből kiderül a labdarúgók edzettségi, fizikai állapota. Több – a Ligakupában már bemutatkozó – fiatal is lehetőséget kap arra, hogy bizonyítsa, helye van az első csapatban.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
3 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
35 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
36 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
50 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
50 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
53 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája