Mégsem tiltakoznak

2009.01.07. 01:04
Címkék

Bár a női kosárlabda-bajnokság még szünetel – január végéig mindössze öt mérkőzést rendeznek a honi élvonalban, mert Európa-bajnoki pótselejtezőket játszanak szerte a kontinensen –, Sopronban már együtt van a komplett keret. Azt azonban nem mondhatjuk, hogy együtt gyakorol, mert bár Semsei Barbara szépen gyógyul térdműtéte után, messze még a visszatérése. Feliratkozott mellé a sérültek listájára Krivacsevics Tijana is, aki december 17-én ütést kapott a combjára a szép emlékű brnói Euroliga-meccsen, ami részleges izomszakadással járt. Ő talán két hét múlva kezdhet újra edzeni, míg az irányító játékára az évad utolsó szakaszában kerülhet sor, ha addig minden jól megy.

Hír még a leghűségesebb városból, hogy tovább halasztódott a BSE elleni idegenbeli rangadó időpontja. Az MKBEuroleasing hivatalos honlapja szerint ezúttal február 7-re, így a női Euroliga rájátszásának kezdete, január 27. előtt négy tétmeccsük lesz a zöldsárgáknak: kettő a Magyar Kupában és kettő a bajnokságban. Háromfrontos harcot vívnak tehát, de így is eggyel csökkent a hadszínterek száma, mert a magyar bajnok időközben visszavonta a CSZKA Moszkva euroligás szereplésével kapcsolatban a nemzetközi Sportdöntőbíróságnak küldött beadványát. A lausanne-i eljárás díja tízezer euró lett volna, ráadásul az ügy kirobbanása óta a soproniak kedvező pozícióban tették biztossá helyüket a legjobb 16 között, ami akkor még korántsem volt biztos.

Legfrissebb hírek

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
11 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
12 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
16 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
26 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
26 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
29 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
45 perce

Női vízilabda ob I: az UVSE megnyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
1 órája