SZOT-üdülés helyett érmekért

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.01.07. 01:04
Címkék

„Ez a szakma csúcsa. Szerintem feltétlenül. Aki szövetségi kapitány lesz, óriási felelősséget vállal magára, ugyanakkor élvezi az egész sportág bizalmát” – mondta Kovács László, miután a pályázatokat értékelő bizottság javaslatának megfelelően az ökölvívás honi irányító testülete őt választotta meg a válogatott szövetségi kapitányának. A szakemberrel kettő plusz két éves szerződést kötött a szövetség, azaz az olimpiai ciklus felénél újra kell tárgyalni a megállapodást, és amint az új kapitány lapunknak elmondta, nincs olyan kitétel, ami eredményektől függően azonnali hosszabbítást érne.

„Mindazonáltal minden tornára éremért, érmekért megyünk, sehova sem lehet úgy utazni, mintha SZOT-üdülésre menne az ember – jelentette ki

Kovács László. – Vagy azért menjünk ki, hogy eredményeket hozzunk, vagy neki se vágjunk az útnak. Kikapni persze lehet, de semmit sem adunk fel.”

Az új kapitány elmondta, az ismét változó meccsidő (januártól az eddigi négyszer kettő helyett háromszor hárompercesek lesznek a csaták) új kihívás elé állítja a bokszolókat, és nem csupán itthon, de külföldön is lesznek olyanok, akik kihullanak ezen a rostán.

„Új stratégiát kell gyártani, nem tudni, ki hogyan bírja majd a strapát – így Kovács László. – Az Európa-bajnokságot megjáró csapatra is építeni kell, butaság lenne mindent másképp csinálni, és teljesen újat alkotni. Vannak olyan sportolók, akik letették a névjegyüket, számítok rájuk, de bérletet senki se várjon.”

Kovács a klubokkal szorosabbra fűzné az együttműködést, részben a megváltozott feltételrendszer miatt. Kevesebb lesz a központi edzőtábor, így nagyobb feladat hárul az egyesületekre, főleg a kapitány által „motorikusnak” nevezett képességek fejlesztése terén.

„A- és B-keretet szeretnék, húszhuszonöt bokszolóval. A felnőttek mellett az ifik megfelelő menedzselése is fontos, két év múlva nekik is olimpiát rendeznek, ott is jó eredményeket szeretnénk. Aztán Londonból is” – fejezte be székfoglalóját a kapitány.

Legfrissebb hírek

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
26 perce

Utánajártunk, mekkora esélyünk van szabadkártyát kapni a férfi kézi-vb-re

Kézilabda
29 perce

A Háromszéki Ágyúsok csatlakozik az Erste Ligához

Jégkorong
32 perce

Unai Emery: A trófeát nem adják ajándékba

Európa-liga
40 perce

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
1 órája

Femke Bol Ostravában először fut szabadtéren 800 métert

Atlétika
1 órája

Bálizs Bence: Abszolút csapatgyőzelem!

Jégkorong
1 órája

Négy kölcsönjátékosától elköszönt a DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik