Valószínű a manipuláció

2009.01.07. 01:04
Címkék

Kedd estére végre felszállt a fehér füst, azaz megszületett a jogerős verdikt a november 28-án lejátszott PolaroidLami-Véd Körmend–Szolnoki Olaj KK meccsel kapcsolatban, amelynek jegyzőkönyvébe 65–66-os végeredmény került, amelyet azonban időközben 67–66-ra változtattak, mondván, a körmendi Zbigniew Bialek duplája mégis időn belül esett. De innentől kezdve Földházi Györgyé, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége versenybizottságának elnökéé a szó: „Jóváhagytuk a versenyigazgató elsőfokú határozatát. Az indoklás? A videóból, mármint a szabályos videóból egyértelműen megállapítható, hogy a labda elhagyta a dobó játékos kezét a végső dudaszó előtt, és mi ezt vettük figyelembe.”

A döntnök szavaiból kiderül, amiről korábban is lehetett hallani, hogy noha a mérkőzésen csak egy felvétel készült, az illetékesek elé kétfajta került. Az elöljáró erről a következőket mondta: „Felkértünk egy külső szakértőt, aki megállapította, hogy a körmendiek felvétele eredetinek tűnik, a másik, vagyis a szolnokiaké pedig manipuláltnak. A versenybizottság ezért felkéri az elnökséget, hogy indítson fegyelmi eljárást az ügyben, mert mi ezt sportszerűtlennek ítéltük. A versenybizottság azt is kéri az elnökségtől, hogy nézze át a versenykiírás videózásra vonatkozó részét, mert a jelenleginél sokkal alaposabb szabályozást javasolunk, hiszen ahogy éleződik a bajnokság, egyre többször fordulhat elő hasonló helyzet.”

Legfrissebb hírek

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
11 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
12 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
16 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
26 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
26 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
29 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
45 perce

Női vízilabda ob I: az UVSE megnyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
1 órája