A feladat ugyanaz

K. E.K. E.
2009.01.08. 23:22
Címkék

Szövetségi kapitány nélkül maradt tavaly év végén a sportág, miután 25 esztendő után leköszönt posztjáról Melis Zoltán. Utódja Ficsor László lett, aki a Magyar Evezősszövetség edzőbizottságának elnökeként látja el Melis Zoltán korábbi feladatát.

Az utánpótláskorú evezősök szövetségi kapitánya tehát a jövőben a felnőtt versenyzőkért is felelős, igaz, munkáját több edző is segíti.

„A szakágakban folyó munkát a szakágvezetők fogják össze és koordinálják – vázolta az új struktúrát Ficsor László. – Kidolgoztam egy felkészülési programot, amelyet a szövetség edzőbizottsága elfogadott. Ennek végrehajtása közös feladatunk. A szakágvezetők az edzésnaplók alapján összesítést készítenek, és ezeket megküldik nekem. Én elemzem őket, emellett több felmérőt is beiktatunk a felkészülési programba, aminek nyomán tavaszra kialakul a szűkebb keret. Az ide bekerülő versenyzők nemzetközi viadalokon szerepelnek majd, s a felkészülés legvégére összeáll a világbajnokságra utazó csapat.”

Az esztendő legfontosabb feladata lesz, hogy az elmúlt években kiválóan teljesítő U23-as korosztályt „felhozzák” a felnőttekhez, hiszen ezek a fiatalok a nagyok között még nem bizonyítottak.

„Ez sajnos így van – ismerte el az edzőbizottság elnöke. – Továbbra is várjuk tőlük a jó eredményeket korosztályukban, ám nem szabad, hogy elaltassanak minket az ott elért sikerek. Éppen ezért 2009-ben leginkább a felnőttversenyekre fókuszálunk.”

Az idei viadalokon azonban nem láthatjuk a korábbi évek első számú kettősét: Hirling Zsolt ugyanis a tanulásra koncentrál, Varga Tamás viszont továbbra is edz. A közös folytatásról a szezon végén határoz a világbajnok páros.

Legfrissebb hírek

Vereséggel zárta a magyar hokiválogatott a NEK-et

Jégkorong
5 perce

Női vízilabda Konferenciakupa: megvan a Győr első győzelme

Vízilabda
10 perce

A MÁV Előre vendégeként nyert a Pénzügyőr a férfi röpi Extraligában

Röplabda
19 perce

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
24 perce

Futsal-vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott

Magyar válogatott
34 perce

Valverde távoli gólja után Arda Güler közelről talál be a Valencia kapujába

Spanyol labdarúgás
39 perce

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
44 perce

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám háromszoros magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
1 órája