Edzőtábor? Kötelező!

2009.01.08. 23:22
Címkék
Ma a Vasas Pasaréti úti sporttelepén – negyven-egynéhány U17-es és U19-es korosztályos válogatott játékossal – új rendszerű felkészülésbe kezd az MLSZ utánpótlás-szakmai stábja. A létszám elvileg ötven lenne, ami jelzi: a Jámbor László fejlesztési igazgató által kidolgozott módi nem nyerte el egyöntetűen a futballisták zömét adó akadémiák tetszését. Vajon miért nem fogadják el ittthon az új kezdeményezéseket?

„Az élvonalbeli csapatok közül jelenleg csak az MTK és a Győr működtet akadémiát. Azzal tudnánk segíteni, ha anyagi forrásokkal ösztönöznénk az ilyen létesítmények létrehozását, amit mi a szövetség utánpótlásalapjába befolyó összegből tartunk elképzelhetőnek” – nyilatkozta a

távirati irodának 2006 októberében az MLSZ elnöke, Kisteleki István. Két év alatt a szövetség álláspontja mintha módosult volna. Az akadémiai képzés szükséges, az akadémiák egyfelől partnerek – más megközelítésben inkább „alattvalók”.

Az U17-es és az U19-es nemzeti együttesek játékosai – a szövetség honlapján olvasható megfogalmazás szerint – „saját fejlődésük érdekében éppúgy, mint a csapatok előtt álló jelentős feladatok minél sikeresebb megoldása érdekében az eddigitől merőben eltérő módon, részben központi edzőtáborban készülnek”.

A két együttes a tavasszal az Eb-selejtező elitkörében érdekelt: az idősebbek májusban Szerbiában a házigazdával, a finnekkel és az osztrákokkal harcolnak a továbbjutást érő első helyért, az U17-eseknek vendéglátóként márciusban Angliát, Szerbiát és Portugáliát kellene megelőzniük.

A Jámbor László sportágfejlesztési igazgató által kidolgozott, Wilco van Buuren utánpótlás-igazgató irányításával végrehajtandó program lényege: a centralizált edzőtáboroztatás két hónapon belül nyolc háromnapos összetartást és negyven edzést jelent – szövetségi felügyelet, az ígéret szerint világszínvonalú technikai háttér mellett. Az idea nem mindenhol kápráztatta el az akadémiák szakmai irányítóit: hiányolták a szakmai konzultációt, s szóvá tették az MLSZ erőpolitikára alapuló stílusát.

Az FC Fehérvár és a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia szembement a szövetségi verdikttel: a meghívott fiatalokat nem engedte el az összetartásra.

„A FIFA szabályaival ellentétes a tábor, a versenynaptárhoz kell igazodnia a behívóknak – kezdett ellenérveik sorolásába Berzi Sándor, a felcsúti akadémiával szakmai kapcsolatban lévő FC Fehérvár ügyvezetője. – A klubnál, az akadémián a szakmai és az infrastrukturális feltételek is adva vannak a minőségi munkához. A játékosok kiemelése jelen esetben az ő érdekeikkel is ellentétes, a mieink ugyanis a felnőttkerettel készülnek, esélyük van rá, hogy megragadjanak az első csapatnál. Ezt a lehetőséget most elvenné tőlük a szövetségi táborozás. Különben is, tavaly sem volt központi összetartás, a válogatottak mégis kiemelkedően teljesítettek. December közepén volt egy egyeztetés, amelyen Jámbor László vázolta a programot. A megjelentek jelezték, széles körű egyeztetésre lenne szükség az ügyben, amelyben az akadémiákra tíz-, százmilliókat költő tulajdonosok is kompetensek lennének. A klubok reagáltak, az MLSZ nem – csak kiküldték a meghívókat. Na, ez így nem megy…”

Legfrissebb hírek

Vereséggel zárta a magyar hokiválogatott a NEK-et

Jégkorong
5 perce

Női vízilabda Konferenciakupa: megvan a Győr első győzelme

Vízilabda
10 perce

A MÁV Előre vendégeként nyert a Pénzügyőr a férfi röpi Extraligában

Röplabda
19 perce

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
24 perce

Futsal-vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott

Magyar válogatott
34 perce

Valverde távoli gólja után Arda Güler közelről talál be a Valencia kapujába

Spanyol labdarúgás
39 perce

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
44 perce

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám háromszoros magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
1 órája