Láttunk biztató jeleket

2009.01.08. 23:22
Címkék
Szávay Ágnes vereséggel kezdte az évet: a hongkongi meghívásos tenisztornán 6:4, 6:7, 6:3-ra kikapott az argentin Gisela Dulkótól. Ám amennyire nem hivatalos mérkőzés alapján meg lehet ítélni, több játékelemben is fejlődött az elmúlt esztendő óta.

Szávay Ágnes egy évvel ezelőtt a Gold Coast-i WTA-tornán kezdte az évet, ami esetünkben mindössze annyiból érdekes, hogy Ana Ivanovics akkor ajánlott neki egy remek ausztrál vidámparkot: a szerb szépség szerint kevés helyen vannak olyan jó hullámvasutak, mint ott. Ági készült is, de aztán az eső elmosta a szabadidős programot.

Most pedig némi malíciával azt írhatnánk, ebben az esztendőben a magyar teniszező semmit sem bízott a véletlenre: maga gondoskodott a hullámvasútról, rögtön idei első tétmérkőzésén. A JB Group Classic meghívásos hongkongi viadalon ugyanis az Európaválogatott tagjaként 6:4, 6:7, 6:3-ra kikapott az argentin Gisela Dulkótól, igencsak hektikus tenisszel. Az első szettben 3:1-re, a másodikban 3:0-ra vezetett (ráadásul kétszeres fogadóelőnye is volt), végül mégis csak az utóbbit tudta nagy nehézségek árán, a negyedik mérkőzéslabdát kihasználva behúzni, és ehhez is kellett az amerikai kontinenst képviselő Dulko kettős hibája, majd csúnya rontása. Ági még a harmadik felvonást is magabiztosan kezdte, de a végére elfáradt, a világranglista-49., a mi lányunkat 24 hely távolságból követő argentin pedig behúzta a találkozót.

Mielőtt azonban nagyon belelendülnénk a fanyalgásba (tessék, már az első meccsen kikapott, hát akkor ez az év is a kutyáké), szögezzük le: voltak biztató jelek Ági játékában. Gyorsabbnak, lendületesebbnek tűnt, mint amikor legutóbb láttuk, még úgy is, hogy kis náthával küszködik. Okosan variálta játékát, nem ment bele az alapvonalról való lövöldözésbe, képes volt váratlant húzni, a fonákjai pedig hét nyelven beszéltek, még ha a tenyeresei időnként kissé bizonytalanok voltak is – a legtöbb elrontott ütésnek ez volt az oka. Az is igaz, hogy hiába ment neki a mérkőzés egyes időszakaiban remekül a tenisz, másodpercek alatt képes volt hihetetlenül visszaesni (mondtuk, hullámvasút). Mindennél fontosabb azonban, hogy láthatóan élvezte a játékot, végre tudott örülni a jó megoldásoknak, azaz vereség ide, egyenetlen játék oda, vannak pozitívumok. Ráadásul ez csak meghívásos, gálajellegű viadal, azaz különösebb következtetéseket nem érdemes levonni belőle – örüljünk egyelőre annak, hogy Szávay játszik, és nem is rosszul.

Mivel egyébként a szerb Jelena Jankovics is kikapott az amerikai Venus Williamstől, az Európa-válogatott csak a harmadik helyért játszhat az oroszoktól vereséget szenvedő Ázsia ellen. Szávayra egy páros és egy egyesmeccs (vélhetően Sania Mirza ellen) vár pénteken, azaz lesz alkalma formába lendülni.

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
4 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
4 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
4 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
5 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
5 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
6 órája
Ezek is érdekelhetik