Sérülten is rengeteg a munka

2009.01.08. 23:22
Címkék

Dárdai Pál megsérült. A Hertha BSC együttese, amelyet 12 éve szolgál a magyar válogatott remek középpályása, hétfőn kezdte el a téli alapozást. A felkészülésnek kitűnő fizikai állapotban nekivágó 32 éves labdarúgó térde megroppant a szerdai edzésen, ezért kénytelen volt befejezni a tréninget.

„Egymás között játszottunk, kaptam egy labdát, beindultam a lyukba. Jeges, rossz volt a pálya talaja, s már a sprint elején éreztem egy nagy roppanást a jobb térdemben. Na, mondom, akkor állj!” – elevenítette fel a sérülés pillanatát Dárdai Pál. Azóta átesett az MRI-vizsgálaton, szerencsére semmi jel sem utal arra, hogy a térdszalagjainak bármi baja lenne. „Kaptam két injekciót, az orvosok azt mondták, öt-nyolc napig pihentessem, aztán meglátjuk, használ-e, vagy sem. Ha nem gyógyul meg, bele kell nézni artroszkóppal – ami semmi jót sem jelent, mert ez esetben ki kell hagynom a bajnokság első három-négy fordulóját, pedig a csapatnak és nekem is nagy terveim vannak a tavaszra” – latolgatta a lehetőségeket a labdarúgó.

A Hertha – kulcsszerepben Dárdai Pállal – ragyogó őszt zárt, hiszen a listavezető Hoffenheim, Bayern kettős mögött mindöszsze két ponttal lemaradva a harmadik helyen áll a tabellán. A január 31-én kezdődő folytatásban a Frankfurttal, majd a Bielefelddel meccsel, azaz két nyerhető találkozóval indít, utána a Bayern vizitál a berlini Olimpiai Stadionban.

„Úgy számolok, hogy ha az első két meccsünket megnyerjük, már pontelőnyünk lesz a harmadik helyért folytatott küzdelemben, és ha stabilan Bajnokok Ligája-helyezést érő helyen állunk, meglesz a kellő önbizalmunk a német rekordbajnok ellen. Hetvenötezer néző lesz a stadionban, frenetikus hangulat, már most beleborzongok! Amikor az ember gyerekkorában arról álmodik, hogy híres futballista lesz, ilyen meccsek jutnak az eszébe. Ezért is fontos, hogy minél kevesebbet mulasszak a felkészülésből – mondta a berliniek szerelésében 255 Bundesliga- és tíz másodosztályú meccset játszó futballista, akinek a pihenés sem jelent kikapcsolódást. – Roszszabb, mint az egészséges játékosnak. Reggel nyolctól fél egyig rehabilitációs kezelésre járok, délután kimegyek az edzésére, és erősítek. Aztán felülök a csapattal a repülőre, és elmegyek a marbellai edzőtáborba.”

Az idény végén lejár a szerződése, ám jó esély van arra, hogy folytatódjon a középpályás és a kék-fehér klub kapcsolata.

„Harminckét évesen nem stresszelem magam azon, mit hoz a jövő. Ha tavasszal még legalább nyolc meccsen játszom, akkor a szerződésem automatikusan meghosszabbodik egy évvel, ha nem, akkor is tárgyalni fogunk. Az ideális az lenne, ha két évvel hosszabbítanánk, egy nagyon kemény, illetve egy amolyan futballból kikacsingató évadot még biztosan végig tudnék csinálni. Akkorra azt is eldönteném, maradunk-e Németországban, esetleg hazamegyünk, edző leszek-e, vagy futball nélkül folytatom az életemet. Palkó fiam rendkívül ügyes. Mindig szerettem volna hazatérni, ha befejezem, de neki talán jobb lenne Németországban. Ám egyelőre a futball és a gyógyulás az elsődleges” – vázolta elképzeléseit Dárdai Pál.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: az UVSE nyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
17 perce

Visszalépett a WTA-vb-től Jelena Ribakina

Tenisz
25 perce

Valverde távoli gólja után Arda Güler közelről talált be a Valencia kapujába

Spanyol labdarúgás
26 perce

Vereséggel zárta a magyar hokiválogatott a NEK-et

Jégkorong
31 perce

Női vízilabda Konferenciakupa: megvan a Győr első győzelme

Vízilabda
36 perce

A MÁV Előre vendégeként nyert a Pénzügyőr a férfi röpi Extraligában

Röplabda
45 perce

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
51 perce

Futsal-vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott

Magyar válogatott
1 órája