A rossz lépés ára: súlyos bokaficam

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2009.01.11. 00:38
Címkék
Korcsmár Zsolt, az Újpest védője súlyos bokasérülést szenvedett. A huszadik születésnapját éppen pénteken ünneplő (?) játékos lemarad néhány kecsegtető külföldi próbajátékról is. Mivel a nemzetközi átigazolási időszak február másodikán véget ér, szinte biztosra vehető, hogy az egy hónapos pihenőre kényszerülő védő a tavasszal is Újpesten futballozik majd.

A boldogságot és a fájdalmat tulajdonképpen csak egy rossz mozdulat választja el egymástól.

Korcsmár Zsolt pénteken ünnepelhette (?) huszadik születésnapját, ám biztosak lehetünk benne, nem ilyen ajándékról álmodott: az utánpótlás-válogatott labdarúgó ugyanis súlyos bokasérülést szenvedett a pénteki edzésen. Az egymás közötti játékban Szabó Bence lábára lépett rá Korcsmár Zsolt, a mozdulat miatt kifordult a jobb bokája, és meghúzódtak a külső szalagjai. A röntgenfelvételek alapján aztán megállapították, hogy a helyzet súlyos, de nem olyan veszélyes, mint amilyennek elsőre tűnt.

„Az biztos, nem ilyen huszadik születésnapot képzeltem el magamnak – mondta Korcsmár Zsolt. – Első ránézésre azért tűnt súlyosnak a helyzet, mert bevérzett a bokám, és azonnal nagyon megdagadt. A húzódás mellett beszakadt az egyik rögzítőszalag, de szerencsére nem kell megműteni. A szakemberek szerint így is négy hét telik el, mire újra a többiekkel készülhetek. A sérülés sosem jön jókor, de ha lehet, most a legrosszabbkor történt velem. Szerettem volna kipróbálni magam külföldön, de ezzel még várnom kell. Nem csüggedek, tavasszal az Újpestért küzdök, a többi meg a nyáron kiderül.”

Korcsmár Zsolt helyzete több tekintetben is speciális. Egyrészt sokak szerint ő az Újpest legpiacképesebb labdarúgója, másrészt – információink szerint – több külföldi klub is megkereste a lilákat a futballista esetleges átigazolása ügyében. Mint arról beszámoltunk, a belga Beerschot mindenképpen szerette volna tesztelni – Rajczi Péterrel együtt – a védőt, de hallani lehetett olasz és holland lehetőségekről is. Az Újpest vezetői természetesen a január 19-én kezdődő angliai túrán is szerették volna megmutatni Korcsmár Zsoltot néhány megfigyelőnek, de ezekből a lehetőségekből, úgy tűnik, egyelőre nem lesz semmi.

„Mivel nem volt konkrét ajánlat, csak érdeklődés, nem lehet forintosítani, hogy mekkora veszteség érte a klubot – mondta Sallói István, az Újpest sportigazgatója. – Veszendőbe ment egy jó lehetőség, de nyertünk egy jó játékost. Mindenképpen biztató, hogy az orvosok szerint négy hét múlva már tökéletes állapotban lesz Zsolt, vagyis a bajnoki rajtig teljesen felépül – így már az első mecscsen is játszhat, vagyis a sérülés miatt nem kell védőt igazolnunk. Egyébként nem akartuk mindenképpen eladni a játékost, de ha a nyáron ismét megkeresnek minket, tárgyalni fogunk az érdeklődővel.”

Legfrissebb hírek

Videó: negyven éve is 2–0-val kedzte Mexikó az egyenes kieséses szakaszt az Azték Stadionban – a hihetetlen Negrete-gól

Foci vb 2026
2 perce

„Szeretnék ott állni Budapest valamelyik nagy terén a FIFA-trófeával” – exkluzív interjú a brazil mesterrel, aki az egész világ számára elérhetővé tette a vb-trófeát

Foci vb 2026
5 perce

A történelmi győzelem, az unoka és a mexikói álom – Aguirre nem akar megállni

Foci vb 2026
21 perce

Örömmámor Mexikóban, a Függetlenségi Angyala is fénybe borult – videó

Foci vb 2026
28 perce

Amerikai pite: ezt a francia válogatottat lehetetlen megállítani – vb-kibeszélő, 20. nap

Foci vb 2026
47 perce

A svédek kipipálva; a franciák így érkeztek vissza bostoni bázisukra – videó

Foci vb 2026
51 perce

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

Mexikó révén először diadalmaskodott a CONCACAF-zóna dél-amerikai csapat ellen az egyenes kiesés szakaszban

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik