Megvan a sombrero is

B. CS.B. CS.
2009.01.12. 23:29
Címkék
Az utolsó futamot is megnyerte a már aranyérmes Majthényi Szabolcs, Domokos András kettős az új-zélandi világbajnokságon.

Kétméteres hullámok, szakadó eső – nem ezt szokták meg a versenyzők az új-zélandi Napierben zajló repülőhollandi-világbajnokságon. Majthényi Szabolcsot és Domokos Andrást azonban a rossz látási körülmények sem akadályozták meg abban, hogy izgalmas küzdelemben megnyerjék az utolsó, kilencedik futamot is. Fölényesen hódították el az ezüstsombrerót is, amely a – kieső eredményekkel együtt – legkevesebb pontot elérő egységnek jár. Majthényiéknek e számítás szerint 24 pontjuk van, a második helyezett Ian McCrossin, James Cook párosnak pedig 49.

„Óriási motivációt jelentett az ötkilós vándordíj, amely ötödször lett a miénk” – mondta boldogan az immár hatszoros világbajnok Majthényi.

A vasárnapi futamon elsőre sikerült elrajtolnia a mezőnynek, amelynek igen nehéz dolga volt a nehéz időjárási körülmények közepette. Elsőnek a holland Enno Kramer, Ard Geelkerken páros vette a bóját a spanyol Gines Romero, Alvaro Moreno kettős előtt. Majthényiék harmadiknak fordultak, majd a következő szakaszon megelőzték a spanyol, az utolsó métereken pedig a holland hajót is, így hét futamgyőzelemmel nyerték meg a vb-t – igaz, már szombaton eldőlt, hogy behozhatatlan az előnyük az összetettben, és „csak” az ezüstsombreróért folyt a harc.

„Sokkal könnyebb volt a világbajnoki cím tudatában versenyezni, mert most volt a legváltozékonyabb szél, nekünk pedig szerencsére már nem kellett azzal foglakoznunk, kit kell megvernünk. A verseny során először voltak igazi tengeri körülmények. A hullámok nem a szél irányából jöttek, ami kicsit nehezebbé teszi a vitorlázást. Mivel a mezőny két széle nem látta egymást, mi sem vettük észre az első bójánál a jobb szélről érkező hollandokat és spanyolokat. Meg kellett találni a jó sávokat, amelyeken gyorsabban lehetett haladni” – értékelt Majthényi.

A Süli András, Papp Dávid páros a 27. helyen ért célba, amely a második legrosszabb eredménye volt, így ez kiesett. Süliék az összetettben 17.-ként zártak.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
33 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
34 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
36 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája