Csak hullottak a triplák

2009.01.14. 23:40
Címkék

Jameer Nelson, Hedo Türkoglu, Rashard Lewis, J. J. Redick, Keith Bogans, Courtney Lee, Anthony Johnson, Jeremy Richardson, Brian Cook. Kilenc játékos, aki kivette a részét az Orlando Magic rekordjából a Sacramento otthonában 139–107-re megnyert mérkőzésen. Ők kilencen 23 hárompontost helyeztek el a Kings gyűrűjében, annyit, amennyit eddig egyetlen csapatnak sem sikerült NBA-mérkőzésen.

Nelson volt a legjobb, neki mind az öt próbálkozása „ült”. Bogans hatból, Redick hétből dobott be négyet, Türkoglu és Lewis egyaránt 3/5-ös mérleggel zárt a gyűrű középpontjától 7.24 méterre húzódó vonal mögül. Johnson négy, Richardson három kísérletből szerzett egy triplát, míg Lee és Cook egy-egy dobásból talált be, s járult hozzá a csapat kivételesen jó, 62.2 százalékos pontosságához – és ez csak a triplákra vonatkozik! Az egyetlen, aki megpróbálta (egyszer), de nem járt sikerrel, Tony Battie volt, ám ő sem maradt eredménytelen, hiszen a Magicből mind a 12 pályára lépő játékos szerzett legalább három pontot. A legtöbb egység a negyedik negyedet végigülő Dwight Howard neve mellé került, a 25 pontot és 15 lepattanót jegyző center a palánk alatt alig hibázott (8/10 a mezőnyből), s éppen az ő kiváló formája teremtette meg a lehetőséget a többieknek: ketten is alig tudták tartani középen, ezért gyakran létszámfölény alakult ki kívül, és tiszta dobáshoz jutottak a külső emberek. Persze nekik ki is kellett használniuk a lehetőségeiket, csak így tudták megdönteni a Toronto 2005 márciusában felállított 21 triplás rekordját.

A Keleti főcsoport második helyén álló Magic húsz idegenbeli meccséből tizenötöt megnyert, s ezen a téren a legjobb a ligában.

Meg kell említeni két pazar egyéni teljesítményt is: LeBron James 30 pontot, 11 lepattanót és 10 gólpasszt magába foglaló tripla duplával segítette a Memphis 102–87-es legyőzéséhez a Clevelandet, míg a dallasi Dirk Nowitzki hiába dobott 44 pontot, csapata 99–97-re kikapott Denverben.

Legfrissebb hírek

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
19 perce

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
23 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
23 perce

Megérkezett az eső; Leclerc, Hamilton, Russell és Verstappen is rajtbüntetést kapott – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
24 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
48 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
53 perce

Már tíz góllal vezet a Lippe ellen a Győri ETO

Kézilabda
1 órája