Eltűnik alóluk a jég

2009.01.14. 00:58
Címkék

Hatvan gyermek számára az utolsó jégkorongedzés napja lehet a mai, további húsz pályafutása pedig már azelőtt befejeződhet, hogy elkezdődött volna. Új tulajdonosa, az MKB Bank – amely 600 ezer euróért (mintegy 165 millió forintért) jutott most hozzá a létesítményhez, amely az általa adott hitelekből épült – bezárja a zalaegerszegi jégcsarnokot. Az MKB jelzálog alá vont banki követelésének összege 330 millió forint, a most kifizetendő 165 millió így voltaképpen visszajuthat hozzá. Ettől még a hitele nem térül meg, de legalább eladhatja a csarnokot, ha tudja. Ha nem akkor viszont végleg befellegzett az egerszegi hokinak. Kercsó Árpád, a Zalai Titánok edzője nem tudja, mit mondjon a gyerekeknek.

„A polgármestertől és a felszámolótól úgy tudtuk, hogy csak olyasvalaki lehet az új tulajdonos, aki továbbra is foglalkoztatja a pályamunkásokat, és megy tovább a hokiélet – mondja az edző. – Erre megkaptuk a hírt: pakolhat mindenki. A munkások az utcára kerülnek, úgy tudom, fél évig nem is üzemeltetik a csarnokot, s utána el akarják adni 250 millióért az önkormányzatnak. Közben viszont úgy lepusztul, hogy búzaraktárnak sem lesz alkalmas – a város csúfságára. Nem értem. Ez egy egyszerű, hideg csarnok, csak korcsolyázni, hokizni lehet benne, semmi másra nem használható.”

Még lényegesebb: mi lesz a hokipalántákkal?

„Hatvan gyerek jár ide, szerdán még edzünk, de semmi vigasztalót nem tudok mondani nekik, a szülők is le vannak törve – folytatja Kercsó Árpád. – További húsz gyerek már be van iskolázva, ősztől a belvárosi iskolában kezdenék az első osztályt, ők is nálunk jégkorongoznának. Most szétszéledhet az egész társaság.”

Legfrissebb hírek

Zemplén rali: Vincze Ferenc lépéselőnyben

Egyéb autó-motor
12 perce

Tizenöt góllal nyert a Győri ETO a német bajnokság éllovasa ellen

Kézilabda
14 perce

Kisvárdai kapufa és felcsúti helyzetek az első félidőben

Labdarúgó NB I
14 perce

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
29 perce

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
45 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
51 perce

A Gyirmót a végén egyenlített az emberhátrányba került Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
54 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája