Hátulról is veszélyesek

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2009.01.14. 00:58
Címkék
Ha Zlatan Ibrahimovic 11 bajnoki gólját törölnénk, 21-nél tartana az Internazionale, ha pedig a védősor által szállított nyolcat is, akkor mindössze 13-nál. Ebből is látszik, hogy a svéd csatár kiegyensúlyozott teljesítménye mellett mennyi pluszt jelent José Mourinho számára a dél-amerikai „alapanyagból” összeálló védelem.

Az Internazionale címvédőhöz méltón vezeti az olasz bajnokságot, és a legjobb európai csapatokhoz hasonlóan kivívta a továbbjutást a Bajnokok Ligájában.

Utóbbi sorozat csoportkörében bőven belefért, hogy az utolsó három meccséből egyet se nyerjen meg a gárda (egy döntetlen, két vereség), ami elsősorban „energiamegtakarítás” szempontjából volt fontos a szezon előtt Milánóba költöző José Mourinho vezetőedző számára. Így nagyobb figyelmet fordíthatott a bajnoki szereplésre, s hogy a terv milyen jól sikerült, arra bizonyíték a bajnokság állása (1. helyezés), a legtöbb győzelem (13), a legtöbb szerzett (32), illetve a legkevesebb kapott (12) gól.

Érdekes módon – mint ahogy táblázatunkból is kiderül – a legújabb kori Inter-sikerekhez jelentős mértékben hozzájárul a csapat latin védelme (Maicon és Maxwell brazil, Walter Samuel és Nicolás Burdisso argentin, Iván Córdoba és Nelson Rivas kolumbiai), amely feltűnően termékeny, ráadásul nem mindig rögzített játékhelyzet után szerzi góljait, sőt!

A maga négy találatával a házi góllövőlistán második helyen álló Maicon például három akciógólt szerzett, a kétgólos Córdoba egyet, a Laziónak, illetve a Chievónak egyszer-egyszer beköszönő Samuel és Maxwell szintén szép támadás végén talált a kapuba – utóbbi úgy, hogy az ötösnél nem bírt a vérével, és csinált még egy lövőcselt is. Az pedig külön érdekessége az Internazionale mostani, szintén scudettóval kecsegtető bajnoki idényének, hogy ha valamelyik bekkje gólt szerez, kivétel nélkül nyer a csapat.

Érdemes megemlíteni, hogy az előző évadban összesen hét, a 2005–2006-osban kilenc gólt szerzett a milánói elhárítás a Serie A-ban, igaz, a 2006–2007-es szezonban elképesztő, 21 gólos „csomaggal” kedveskedtek a hátvédek, ebből tízet Marco Materazzi szerzett – ezt a csúcsot veheti célba a hátsó alakzat, amely hamarosan nem csupán a hagyományosan jól védekező olasz csapatokkal szemben bizonyíthatja rátermettségét a kapu(k) előtt.

„Február huszonnegyedikén egész Európának megmutathatjuk kirobbanó erőnket –utalt José Mourinho mester az ínyencek által bizonyára a leginkább várt Internazionale– Manchester United Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első, milánói felvonására. – Ha valami, akkor a manchesteriek legyőzése, kiejtése tényleg embert próbáló feladat, mert nagyszerűen védekeznek, és szinte korlátlan lehetőségei vannak támadásban.”

Utóbbi tagmondat mintha egy olasz élcsapatra is érvényes lenne – s ne legyünk biztosak abban, hogy e párharcban a támadásszervezés lesz majd perdöntő.

Legfrissebb hírek

Leimeter Dóra: Éremért utazunk a BL négyes döntőjére

Vízilabda
26 perce

Klose csapata egymillió euróért vinné Tóth Rajmundot – sajtóhír

Labdarúgó NB I
43 perce

Női kosárlabda: Dubei Debóra visszavonul a válogatottól

Kosárlabda
1 órája

Férfi kéziválogatott: csalódást keltő a szerbek elleni csatavesztés, de maradt némi remény

Kézilabda
1 órája

NS-képeslap: a sport- és a közösségi események találkozási pontja

Egyéb egyéni
1 órája

NS-elemzés: bajnoki címet ért az ETO korszerű labdás játéka

Labdarúgó NB I
2 órája

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
3 órája

NBA: Wembanyama fantasztikusan játszott, bajnokveréssel indított a Spurs

Amerikai sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik