Lokálpatrióta Pátrovics

2009.01.14. 00:58
Címkék
Miután csak egy edző adott be pályázatot, ráadásul az is késve érkezett, és érvénytelennek bizonyult, a szövetség vezetősége Pátrovics Gézát kérte fel a szövetségi kapitányi poszt betöltésére. Egy hét múlva hallgatják meg a trénert, aki azonban ragaszkodik hőn szeretett klubjához, vagyis csak mellékállásban vállalná a munkát.

A Nemzetközi Súlyemelő szövetség által ajándékozott súlyzókészletek átadása alkalmával találkozott tíz szakosztály képviselője a magyar szövetség irodájában, ahol Dobos Imre, novemberben megválasztott elnök határozott kijelentést tett: nincs érvényes pályázat a szövetségi kapitányi tisztre. Hivatalos közleményében (többek között) ez áll: „(…) Határidőre egyetlen érvényes pályázat sem érkezett be. Ennek alapján a szövetség egy szakmailag elismert, nemzetközi eredményekkel rendelkező edzőt kér fel a rendkívül fontos feladat végrehajtására, mely meghatározója lehet a londoni olimpiára szóló sikeres kvalifikációnak. Egyben tájékoztatom a tagságot, hogy határidőn túl egy pályázat érkezett, mely így érvénytelen. Sajnos a kiírás szabályai szerint nem fogadható el, mert a feladás időpontja szerint a pályázón kívül sem a posta, sem más nem hibázott, az ünnepek miatt nem volt lehetőség, hogy ez a pályázat határidőre beérkezzen. (…)”

Ezzel Dobos Imre egyértelművé tette, hogy az iregszemcsei vezetőedző, Szász László anyagát nem tudják elfogadni. A találkozón jelenlévő Szász láthatóan nagyon csalódottan vette tudomásul a döntést, de beletörődött. Elmondása szerint december 30-án adta fel levelét, amely – amint arra az elnöki közlemény is utal – az ötnapos munkaszünet miatt nem is érkezhetett volna meg. Közvetlenül a határidő lejárta után (Szász megkésett pályázatának befutása előtt) Halász István főtitkár már felkérte Pátrovics Gézát a szakvezetői teendők ellátására – a kazincbarcikai súlyemelés kiemelkedő alakjával január 22-én találkoznak az edzőbizottság tagjai.

„Nagyon meglepett a felkérés, hiszen decemberben még váratlanul kiszavaztak az elnökségin NUPI-edzői tisztemből – mondta a kilencszeres masters világbajnok Pátrovics. – Két napig törtem a fejem, végül arra jutottam, csak akkor ülök le tárgyalni, ha tisztázódik: elfogadják-e vagy sem a késve érkező pályázatot. Többről egyelőre nincs szó, a feltételekről ezután beszélünk. Egy biztos, megalapítása óta, harmincöt éve kötődöm a Kazincbarcikai VSE-hez, amelynek én vagyok a mindenese. Ha elhagyom a szakosztályt, szinte biztos, hogy megszűnne. Engem itt megbecsülnek, biztonságot adó egzisztenciám van, úgy nem vállalom a felkérést, ha el kell szakadnom.”

Vagyis ha Pátrovics Gézát neveznék ki kapitánynak, kompromisszumot kell kötnie a szövetségnek, és megjósolható, nem a barcikai szakember lesz a végső megoldás – amivel ő maga is tisztában van. A tréner aktív versenyzőként Európabajnoki negyedik helyeket szerzett, legismertebb tanítványa a közelmúltból Ráki Henrietta, aki szakításban arany-, lökésben és összetettben ezüstérmet szerzett a 2002-es antalyai kontinensviadalon.

Legfrissebb hírek

Kuczoráék nagy verést kaptak Brestben a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
7 perce

Alcaraz és Shelton vívja a döntőt a párizsi mestertornán

Tenisz
8 perce

Zemplén rali: Vincze Ferenc lépéselőnyben

Egyéb autó-motor
26 perce

Tizenöt góllal nyert a Győri ETO a német bajnokság éllovasa ellen

Kézilabda
28 perce

Kisvárdai kapufa és felcsúti helyzetek az első félidőben

Labdarúgó NB I
28 perce

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
44 perce

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
59 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
1 órája