Menő Pingvinek

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2009.01.14. 23:40
Címkék

Nem mondunk újat azzal, hogy a derbiknek mindig különös hangulatuk van, és hogy ezeken a meccseken nem számít a két csapat tabellán elfoglalt helyezése. Akármennyire elcsépelt szavak, hátborzongató, amikor a rosszabb formában lévő gárda összekapja magát és megveri a jobbikat. Ez történt azt NHL egyik legkiélezettebb párharcában, Pennsylvania állami rangadóján, a Philadelphia–Pittsburgh mérkőzésen.

A hazai pályán nyolc találkozó óta veretlen Flyers telt ház előtt képtelen volt legyűrni az utóbbi hetekben mélypontra kerülő Pittsburghöt. A tavaly nagydöntőt játszó, ezt az idényt pazarul kezdő Penguins a meccs előtti nyolc találkozójából csak egyet nyert meg, s rossz formája miatt egészen a Keleti főcsoport 10. helyéig csúszott vissza.

Ám Sidney Crosby vezérletével Philadelphiában rájátszásbeli önmagát idézte, zsinórban négy gólt szerzett, s 4–2-re nyert. A 21 éves csapatkapitány ismét egy sorban játszott Jevgenyij Malkinnal, s gólpasszt is adott a 65 pontjával az NHL kanadai táblázatának élén álló orosznak. Kiosztott egy asszisztot Matt Cookenak is, aki némi meglepetésre kiegészítette az első sort.

„Hihetetlen, hogy velük játszottam egy sorban, nagyon élveztem. Sokkal lazább volt a feladatom, mint eddig, tulajdonképpen csak helyet kellett csinálnom nekik” – mondta Cooke.

A Pittsburghnek lendületet adhat a siker, amelynek Michel Therrien edző szerint az volt a kulcsa, hogy a játékosok koronggal és anélkül is kellő alázattal játszottak. Veresége miatt a Philly elveszítette az Atlanti csoport első helyét, amelyet visszavett a New York-i derbit az Islanders csarnokában megnyerő Rangers.

A ligában sereghajtó „Szigetlakók” nem tudták felborítani a papírformát, azaz nem minden derbin történnek csodák.

Legfrissebb hírek

A Sigma Olomuc Baráth Pétert is benevezte a Konferencialigára

Európa-konferencialiga
20 perce

Manner Balázs: Sohasem vagyok elégedett magammal

Labdarúgó NB I
47 perce

Hayes duplázott az NHL-debütálásán, Stützle és Horvat is fontos gólt szerzett

Amerikai sportok
50 perce

Két magyar is bekerült a női vízilabda Eb álomcsapatába

Vízilabda
1 órája

NBA: Wembanyama parádézott Dallasban, Reaves 35 ponttal vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
1 órája

Gera Dániel: Érdekelt, hogy százezer néző előtt futballozzak

Minden más foci
1 órája

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
8 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik