Össztűz alatt az elnök

2009.01.14. 23:40
Címkék

Ramón Calderón, a Real Madrid elnöke cáfolta a Marca keddi állításait, vagyis hogy csalt a decemberi közgyűlésen. A madridi sportújság azt írta, szavaztak olyan pártoló tagok is, akiknek nem lett volna joguk, illetve olyanok is, akik nem pártoló tagjai a klubnak.

Calderón „aljas csínynek” nevezte az ellene indított támadást, elhárított minden felelősséget, egyben ártatlanságát hangoztatva leszögezte: nem mond le. Ugyanakkor azt is felvetette, hogy a következő tisztújításon valószínűleg nem vesz részt.

A Marca szerdán fényképes és írásos anyagokkal egészítette ki előző napi, Calderón meglopta a közgyűlést című leleplező cikkét, azt bizonyítandó, hogy tíz „beszűrődő” közül hat nem voksolhatott volna, négy pedig nem tartozik a pártoló tagok közé. A lap leszögezte: cáfolhatatlan tény, hogy az elnök gazdasági-pénzügyi beszámolója elfogadtatása érdekében a december 7-i közgyűlésre szavazásra illetéktelen személyeket is beengedett. A Marca vádjaira válaszul a Real Madrid sajtótájékoztatót tartott szerdán, igaz, nem lehetett kérdéseket feltenni. Ehelyett Luis Bárcena, a pártoló tagokat is tömörítő szervezet főigazgatója felolvasott egy rövid bocsánatkérő levelet, amelyben azonban elvetette Ramón Calderón bármiféle felelősségét, és nem cáfolta a csalásra vonatkozó megállapításokat. Bárcena ugyanakkor elismerte, történtek mulasztások, és vizsgálatot ígért az ügyben.

Legfrissebb hírek

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
5 perce

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
21 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
27 perce

A Gyirmót a végén egyenlített a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
30 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
39 perce

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
44 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
44 perce

Újra leszakadt az ég, piros zászló van érvényben – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
44 perce