A Matadornak az első helyről kellett kiállnia

„Minden nap egy új nap a Dakaron” – tartja az unalomig ismételt mondás, amelynek az a lényege, túl hosszú ez a verseny ahhoz, hogy az ember a végeredménnyel foglalkozzon. És még ha nem teszi, akkor is megtörténik a baj.

Akkor is, ha az ember kétszeres ralivilágbajnok, akkor is, ha majd fél órával vezet a világ leghosszabb és legnehezebb terepraliversenyén, három nappal a vége előtt. Erről Carlos Sainz tudna mesélni, ha mesélős kedvében lenne. De nincs. Ami vele történt, az egyik legrosszabb, ami autóversenyzővel történhet. Autója ugyanis a feje tetején landolt egy négy méter mély (de lehet, hogy még mélyebb) szakadékban. A segítség gyorsan érkezett, az egyik rivális BMW-alakulat (konkrétan az orosz Leonyid Novickij) talpra állította a Touareget, amely nem volt ugyan remek állapotban, de járt a motorja… Sainz a sisakot sem vette le, miközben az orvosok a navigátorát vették kezelésbe, ő puszta kézzel esett neki a szikláknak, amelyek az autója alatt voltak, hogy egyenként kiszedje őket. És közben kiabált: „Segítsen valaki!”

A Matador folytatta volna, de nem lehetett

Folytatni akarta. Az nem lehet, hogy így legyen vége, ez egyszerűen nem történhet meg vele. Aztán az orvos intette magához – mintha leforrázta volna: „Carlos, állj meg, Michel számára vége van a versenynek”. A navigátor a földön feküdt, s fájdalmasan nyöszörgött (az első, nem hivatalos diagnózis szerint a vállában tört el csont). „Biztos, Michel? – kérdezte Sainz a navigátorára nézve, hogy ő hozza meg a döntést, ne az orvos.