Az első győzelem megszerzése a cél

2009.01.15. 23:06
Címkék
A Toyota-istálló csütörtökön bemutatta TF109-es négykerekűjét, amellyel Jarno Trulli és Timo Glock feladata a gyár első futamgyőzelmének megszerzése lesz. A csapat nem bízik a KERS-ben, ezért az idény elején biztosan nem használja.

A Toyota évről évre változtat a Formula–1-es idényre megfogalmazott szlogenjén, nemegyszer hallottuk, hogy az első győzelem megszerzése a cél, de voltak kevésbé hangzatos tervek is. A 2009-es idény előtt ismét a csapat legelső F1-es diadala került célkeresztbe, de a jelenlegi gazdasági helyzetben – amelyre hivatkozva a Honda már visszalépett – a botlás várhatóan nem marad következmények nélkül.

Azaz teljesíteni kell. Csakhogy ebben az évben megjósolhatatlan, ki tudja elérni, hogy az új szabályoknak megfelelően megépített autója gyorsabb legyen a többiekénél. Míg az elmúlt években az állandósult szabályok miatt nemigen volt ingadozás két idény között – a Renault 2007-es hirtelen visszaesése volt talán az egyedüli váratlan változás –, most mindenkinek a nulláról kellett elkezdnie a tervezést, és ez jóval nagyobb variációs lehetőséget rejt magában. Azaz az elmúlt években élcsapatként elkönyvelt Ferrari és McLaren sem mehet biztosra, míg a középmezőny szereplői egytől egyig abban reménykednek, hogy ők lesznek azok, akik megtalálják a legjobb megoldást.

„Amint megismertük az új szabályokat, elkezdtük a TF109 tervezését – árulta el Pascal Vasselon, az autóért felelős műszaki vezető. – Már kétezerhét végén, azaz a megszokottnál öt hónappal korábban elkezdtük a munkát a kocsin, és az előző idényben két négykerekűn dolgoztunk párhuzamosan.”

A Panasonickal kötött névadó szponzori szerződést 2012ig meghosszabbító istálló mérnökei eddigi legnehezebb F1-es munkájukat végzik, de a vezetőség döntése értelmében legalább azon nem kellett a fejüket törniük, mit tegyenek a KERS-szel. A Toyota ugyanis kijelentette, hogy nem használja a fékezéskor felszabaduló mozgási energiát elraktározó, majd gombnyomásra – körönként hat másodpercre – a motor teljesítményét megnövelő rendszert.

„Néhány másodpercre nyernénk néhány lóerőt, de ennek nagy ára van – mondta Vasselon. – A motor tetejére helyezett eszköz nehéz, ezért az autó egyensúlyát teljesen megbontaná, és a tömegközéppontját is megemelné. Ezek együtt körönként jóval nagyobb veszteséget jelentenének, mint amennyit a nyomógomb használatával nyerünk. Későn kezdtük el a KERS fejlesztését, ezért az idény elején biztosan nem használjuk, csak a tesztpadon próbálgatjuk. Szerintem ez a szezon elején mindenképpen előnyt jelent.”

Jamasina Tadasi csapatvezető a részletekbe nem ment bele, csak a követelményeket vázolta: „Ez a harmadik évem a csapat élén. Az elején elhatároztam, hogy az első év a helyzetfelmérésé, a második a javulásé, a harmadiktól pedig a sikerek kapják a főszerepet. Azaz mostantól illene már nyernünk, de legalább dobogóra kell állnunk.”

Jarno Trulli és Timo Glock ül az autókban, az olasz a tavalyi Francia Nagydíjon harmadik, a német a Magyar GP-n második lett, azaz jártak már közel a győzelemhez. De mint tudjuk, az első győzelem megszerzése a legnehezebb lépés. Azaz most sem könnyű a japánok feladata.

Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
4 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
4 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
4 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
5 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
5 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik