Ballack gólt lőtt!

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2009.01.15. 23:06
Címkék

A Manchester United otthonában az elmúlt hét végén elveszített bajnoki (0–3), no meg az ott mutatott, már-már impotens támadójáték következményeként Luiz Felipe Scolari, a Chelsea menedzsere az év meccsének titulálta a szerdán késő este a harmadosztályú Southend ellen megrendezett – ráaádsul újrajátszott – FAkupa-találkozót. Már csak saját maga miatt is, hiszen a „felülről érkező” hírek szerint nyolc hetet kapott a sorok rendezésére, arra, hogy a szerdai fellépés előtt lejátszott hat tétmérkőzésükből mindössze egyet megnyerő kékek maguk mögött hagyják a feszültségektől sem mentes időszakot.

Amikor Adam Barrett a 16. percben befejelte a Southend vezető gólját, Scolari agyán talán átvillant a búcsúbeszéd megfogalmazásának gondolata, de szerencséjére a hazaiak kapu előtti bizonytalankodását kihasználó Michael Ballack közvetlenül a szünet előtt egyenlített, a fordulás után meg már nem volt kérdés, melyik csapat jut be az FA-kupa negyedik fordulójába. A Chelsea tehát nyert, Scolari átmenetileg megnyugodhat, a Drogba-affért is tisztázták a felek (az elefántcsontparti csatárt nem büntetésből vagy ellenszenvből, hanem a rotációs elvet követve hagyta ki a brazil szakember a keretből), szombaton jöhet a Stoke ellen bajnoki, az FAkupában a másodosztályú Ipswich Town, és a tervek szerint újabb lélekemelő győzelmek.

De térjünk vissza Ballackhoz! Miközben másról sem hallani, hogy ilyen „vékony” a Chelsea támadószekciója (Joe Cole ismét megsérült...), meg olyan körülményes egyszerre szerepeltetni elöl Drogbát Nicolas Anelkával, nem árt egy sorral hátrébb, a középpályán is körülnézni, ahol Frank Lampard, Deco és Ballack jelenti a választékot a csapatmozgatásra, egyúttal arra, hogy góljaikkal kisegítsék az együttest. Ehhez képest Deco mindössze három gólt szerzett az idényben (23 meccsen), míg a sprintre nem vállalkozó, szemtelenül kényelmes tempót „diktáló” Ballacknak klubszinten a szerdai volt az első találata 2008–2009-ben. A portugálok elleni győztes Ebnegyeddöntőben (rögzítsük: 2008. június 19.) szerzett gólja óta csupán egyszer, az oroszok elleni vb-selejtezőn (2–1) talált a kapuba a német középpályás, akinek június vége óta 23 tétmeccs/2 gól a mutatója – ehhez nem szükséges kommentár.

Így amikor a vérfrissítés kerül szóba a Chelsea-nél, ne feltétlenül a csatársorra asszociáljunk!

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400-on; Futballünnep Szarvaskenden

E-újság
8 perce

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
32 perce

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
34 perce

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
35 perce

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
1 órája

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
1 órája

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
1 órája

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik