Előkelő társaságban

2009.01.15. 23:06
Címkék

A magyar röplabdasport fantasztikus sikert ért el január második hétvégéjén, hiszen a felnőtt női válogatott veretlenül jutott tovább a világbajnoki selejtezőből, a leány és a fiú ifjúsági csapat pedig kijutott az Európa-bajnokságra.

A lányok az olaszországi Zoccában selejteztek, s már az első napon akkora meglepetést szereztek, hogy arra egész Európa felkapta a fejét: legyőzték a világ élvonalába tartozó lengyeleket. A folytatásban a házigazda olaszoktól kikaptak, de a szlovénokat és a letteket legyőzték, így a csoport második helyén végeztek, és továbbjutottak!

A fiúk a bulgáriai Gabrovóban szintén remekül rajtoltak, megverték a nemzetközileg sokkal magasabban jegyzett Törökországot. Ezután ugyan kikaptak a hazaiaktól, de a kontinens egyik legjobbját, Németországot, majd Romániát is legyőzték, így szintén a csoport második helyén végeztek, s továbbléptek.

Előkelő társaságba került a magyar röplabdasport. A mieinken kívül csak Oroszország, Olaszország, Szerbia, Belgium és a rendező Hollandia indíthat csapatot mindkét nem vetélkedésében az Európa-bajnokságon, amelynek április 4. és 9. között a hollandiai Rotterdam ad otthont. A legjobb nyolc közé kerülés a cél mindkét együttesünk számára, hiszen az már világbajnoki részvételt jelentene. A világ legjobb ifjúsági fiúcsapatai augusztusban Olaszországban találkoznak, a lányok versenye pedig júliusban Thaiföldön lesz. Selejtező nincs, Európából csak a a Rotterdamban a legjobb nyolc között végző együttesek jutnak ki.

A magyar utánpótlás-válogatott legutóbb 2005-ben szerepelt Európa-bajnokságon, akkor a női ifjúsági csapat Észtországban játszott, s az utolsó, a 12. helyen végzett. A férfiak közül legutóbb Kelemen István juniorválogatottja vett részt kontinensviadalon, 2004-ben Horvátországban, s a 11. helyen végzett – holtversenyben Lettországgal.

Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
3 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
3 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
3 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
4 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
4 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik