Még nem fogta fel a sikert

2009.01.18. 06:28
Címkék

Az utolsó nem volt különösebben hosszú szakasz, de gondolom, ön másképp érezte…Az utolsó nem volt különösebben hosszú szakasz, de gondolom, ön másképp érezte…

A végén már folyamatosan a méterszámlálót nézegettem, hogy mikor érünk már be a célba. Elképesztően távolinak tűnt. Most viszont itt vagyunk, és nyertünk – szinte még fel sem fogtam. Talán majd ha elkezdünk ünnepelni, vagy még később.

Volt olyan pillanat, amikor úgy gondolta, ez a hajó már elment?

Persze hogy volt. Amikor az egyik szakaszon kétszer is eltévedtünk, úgy éreztem, itt a vége, innen már nem lehet nyerni. Aztán visszagondoltam, hogy 2003-ban Stéphane Peterhansel hogyan vesztette el a győzelmet az utolsó előtti szakaszon, és emlékeztettem magam, hogy a Dakaron minden lehetséges, hogy sohasem szabad feladni.

Mi a titka a sikerének?

Kell egy jó csapat és egy ilyen autó, mint a Touareg, no és persze kell jó adag szerencse is. Öt éve dolgozunk ezért a sikerért, többször volt már esélyünk a győzelemre, de csak most sikerült elérni. Hihetetlen, elképesztő, fantasztikus érzés. Örülök, hogy részesei lehetünk a Dakar történelmének, hiszen mi nyertünk először dízel autóval ezen a viadalon.

Talán a jó Isten visszaadta, amit két éve elvett. Megérdemelte?

Remélem. Megdolgoztam érte.

Legfrissebb hírek

A Hamburg két góllal verte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
13 perce

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
46 perce

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
1 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
2 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája