Pécsi kiütés Pakson

2009.01.18. 06:28
Címkék
Tovább folytatódott az Atomerőmű rossz sorozata, hiszen a paksi csapat ismét kikapott, sorozatban negyedszer: ezúttal a remeklő Pécs verte meg a tolnaiakat saját csarnokukban 84–59-re.

Akadozva kezdődött a meccs, csaknem három percig kellett várni az első kosárra, ám ezzel sem szakadt ki a gólzsák, ezután is alig találtak be a felek. Mindkét együttes a védekezésre koncentrált jobban, de sok volt a ki nem kényszerített hiba. Előbb a pécsiek kapták el a fonalat, Wittmann Krisztián tripláival apránként megléptek a hazaiaktól, akik teljesen tanácstalanul kosaraztak, támadásnál sokszor nem tudták, mit is akarnak játszani. Csak a palánkok alatt korlátlan úrként mozgó Gulyás Róbert tartotta a lelket a Paksban, ám ő sem tehetett semmit, amikor a nyolcadik percben robbantott a Pécs: két perc alatt egy 10–0-s etappal elhúzott, és a széteső Atom ellen könnyedén tartotta csaknem húszpontos előnyét a szünetig. Ekkor már nem csak szórványos fütty, hanem folyamatos pfújolás hangzott a lelátóról, a hazai drukkerek sem csapatuk teljesítményével, sem pedig hozzáállásával nem voltak elégedettek – joggal. Az e meccs előtt sorozatban három kudarcot elszenvedő Atomra rá sem lehetett ismerni, önbizalom nélkül, gyengén és motiválatlanul játszottak Sabáli Balázs tanítványai.

A második félidő hőse – meglepetésre – Medve Máté lett. A fiatal, mindössze 19 éves csereember óriási lelkesedéssel vetette magát a játékba, vetődött, pontokat dobott, joggal szólt neki a legnagyobb taps, a publikum értékelte az addig hiányolt igyekezetet. Ekkor társai is elkezdtek hajtani, ami egy 8–0-s rohamban mutatkozott meg, s máris csak 13 pont volt a vendégek előnye (39–52).

Tűzbe-lázba jött a közönség, de hiába, a látogatók karmestere, Thomas Kelley egy triplával és egy duplával lehűtötte a kedélyeket, így az utolsó negyedre 16 pontos vendégvezetéssel fordultak a csapatok.

Az amerikai légiós zseniálisan irányított, leosztásaiból Grebenár Péter és a többi pécsi rendre könnyű kosarakat szerzett, s lassan eldőlt a meccs.

A hajrában a baranyaiak már azt is megengedhették maguknak, hogy a mintegy harmincfős szurkolótáboruknak játsszanak, szebbnél szebb megoldásokkal végül kiütötték az atomjaira hulló Paksot.

Legfrissebb hírek

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
3 perce

Novemberben Budapesten lesz az Európai Ökölvívó-szövetség kongresszusa

Ökölvívás
11 perce

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
18 perce

Tombolt a Verstappen-láz a nürburgringi 24 óráson

F1
25 perce

Két év múlva Reimsből rajtol a Tour de France mezőnye

Kerékpár
33 perce

ILCA Eb: Érdi Mária kilencedik az első nap után

Egyéb egyéni
44 perce

Jégkorong-vb: a finnek őrzik hibátlan mérlegüket, kiütötték az Egyesült Államokat

Jégkorong
1 órája

Eddig Curacaóé a legmenőbb vb-s kerethirdetés

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik