Nagy szükség volt a jó védekezésre

2009.01.19. 01:41
Címkék

A magyar válogatott csapat kapitánya, Nagy László a románok elleni találkozón igazi vezéregyéniség volt. A Barcelona jobbátlövője nyolc gólt szerzett, s éppen a legkritikusabb pillanatokban mutatta meg klasszisát.

Mi volt a találkozó fordulópontja?

A védekezésünk és a csapatjátékunk javulása kellett ahhoz, hogy talpra álljunk a románok hatgólos vezetésénél – válaszolta Nagy László. – Sokkal agresszívebbek, gyorsabbak voltunk az utolsó húsz percben, ráadásul Puljezevics Nenad fantasztikusan védett. Mindenki tette a dolgát. Lefedtük azokat a felületeket, amelyeket a kapus nem érhetett el, a többit pedig Puki megoldotta.

Feltűnő volt, hogy a végjátékban sok román lövést sáncoltak.

Ez lenne a természetes, s remélem, a folytatásban is ilyen hatékony lesz a falunk.

Igazi vezére volt a magyar válogatottnak, a legkiélezettebb helyzetekben szerzett gólokat.

Szerencsére nagyon jó erőnléti állapotban csatlakozhattam a kerethez, s az edzőtáborban is remek munkát végeztünk. Még az út elején járunk, de bízom a jó folytatásban.

Mi lesz hétfőn Szlovákia ellen?

Ki kell pihennünk a vasárnapi meccs fizikai és szellemi fáradalmait. A szlovák válogatott is roppant erős, nekünk azonban újabb két pontot kell szereznünk.

Legfrissebb hírek

27 éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 perce

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
4 perce

A Kisvárda és a Mosonmagyaróvár is egy góllal kapott ki otthon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
12 perce

Piros Zsombor a negyeddöntőben búcsúzott Pozsonyban

Tenisz
23 perce

Rövid pályás ob: újabb három győzelemmel Ugrai Panna már tíz aranyat szerzett

Úszás
23 perce

Skribek Alen győztes gólt szerzett a Neftciben – videó

Légiósok
28 perce

Újra teljes a mezőny – Sao Pauló-i Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
34 perce

Dupla Tízes: a BL-ben visszatért az Álmok Színháza, de vajon meddig?

Bajnokok Ligája
38 perce