Kovács Zoltán Nagytétényben

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2009.01.22. 23:45
Címkék

Folytatja pályafutását Kovács Zoltán, aki karácsony után jelentette be, hogy felhagy a profi labdarúgással: a Budapestbajnokság I. osztályában futballozik a jövőben – amatőrként. A csatár első klubja még gyerekkorában a Nagytétény volt, és úgy tűnik, az utolsó is az lesz. „Fontos volt, hogy ne álljak le teljesen – mondta a hússzoros válogatott játékos. – Egészségtelen lett volna a profi évek után azonnal befejezni, ezért is döntöttem el, hogy az újpesti öregfiúkkal folytatom. Azt is elhatároztam, ha úgy adódik, a negyedik vonalban játszom még néhány évet. Hívott néhány harmadik ligás csapat, de kapóra jött, hogy első együttesem is megkeresett. Egy pillanatig sem gondolkodtam azon, hogy Nagytéténybe szerződjek-e, hiszen nyolcévesen ott kezdtem el futballozni, ráadásul azokkal, akik most vezetik a klubot. Ők nagy Újpest-szurkolók, szóval könnyű volt a döntés. Itt futballozik a tavasztól Zombori Zalán és Tamási Zoltán is, vagyis az utolsó Megyeri úti bajnokcsapatból hárman szerepelünk Nagytétényben.” A Nagytétény nem áll valami fényesen a bajnokságban. Ugyan a tizedik helyen zárta az őszt, egy nem jogerős fegyelmi határozat miatt 27 pontot készül levonni az együttestől a fegyelmi testület. „A fellebbezés után szerintem pozitív marad a mutató – mondta Kovács Zoltán. – De nekem nem is ez a lényeg. Örömjáték lesz ez a javából! ”

Legfrissebb hírek

Mindhárom élvonabeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
4 perce

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-es magyar váltó a döntőben!

Atlétika
17 perce

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
18 perce

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
25 perce

Atlétikai Eb: Szenderffy Dániel tizedik lett hármasugrásban

Atlétika
43 perce

Az Alavés hajrában kiharcolt győzelmével kezdődött a spanyol bajnokság

Spanyol labdarúgás
53 perce

Kriszt Sarolta: Nem izgultam, éretten tudtam végigcsinálni az egészet

Atlétika
1 órája

Egyelőre Istókovics István a legjobb magyar a nyirádi Vörös Katlanban

Egyéb autó-motor
1 órája