Négy keserves hónap fizetés nélkül

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
2009.01.22. 00:55
Címkék

Keddi számunkban hosszabb ri portban foglalkoztunk a másodosztályú labdarúgók kiszolgáltatottságával. Íme, az újabb adalék. A pénzügyi válság az NB II Keleti csoportjában szereplő Jászberényi SE-t sem kerülte el. A 13. helyen álló együttes labdarúgói négy hónapja várják pénzüket.

„Szeptember óta egy fillért sem kaptunk, és még most is további türelmet kértek a vezetők – mondta Németh Gyula, a Jászberényi SE csapatkapitánya. – A keret tagjai közül négyünknek, Lukácsi Lórántnak, Vaszicsku Zoltánnak, Majzik Bertalannak és nekem van munkahelyünk, így nincsenek napi megélhetési gondjaink, de a többiek… Akad olyan csapattársam, aki az albérletből is kiköltözött. Az őszi idény hajrájában sztrájkot terveztünk, de végül úgy döntöttünk, befejezzük a szezont. Bíztunk benne, hogy az ígéreteknek megfelelően a télen rendeződik a helyzet, de a jelek szerint még mindig ugyanott tartunk, ahol az ősszel. Ráadásul a csapat valamennyi tagjának amatőr szerződése van, így a klub engedélye nélkül el sem tudunk igazolni. Bár felkínálták, hogy akiért fizetnek, mehet, illetve ha lemondunk a pénzünkről, bárkit ingyen elengednek.”

Németh Gyula úgy véli, a huszonnegyedik órában van a csapat. Hídvégi Sándort már elvitte az MTK, Deszpot Viskovics pedig Diósgyőrbe igazolt. Póti Krisztián lemondott a pénzéről, így elengedték Bőcsre, Hamar Ádám Kecskeméten gyakorol, Murinai Barnabás Baja felé kacsingat. Rebecsák Szilárd csak egy tréningen vett részt, s a hét elejétől a csapatkapitány is egyedül edz. A pénztelenség hírére néhány játékost már megkerestek, illetve akad, aki árulja magát – fogy tehát a bizalom.

„Amíg rendben mentek a dolgok, nem is szerepeltünk rosszul – folytatta Németh Gyula. – Ám ahogy elmaradoztak a fizetések, egyre lejjebb csúsztunk.”

A szakosztály vezetői egyelőre nem nyilatkoznak, Földesi Károly vezetőedző azonban megerősítette információnkat: „Valóban tartozik a klub, de a vezetők ígérik: rendezik az elmaradásokat.”

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
38 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
39 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
41 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája