Elmarad a triplázás

K. Zs.K. Zs.
2009.01.26. 02:01
Címkék

Elúszott egy ritka triplázás lehetősége a Francia Kupa hétvégi fordulójában. Alain Perrin lehetett volna az első edző, aki három egymást követő évben három különböző klub (Sochaux, Lyon, Saint-Étienne) élén elhódítja a serleget, csakhogy a rennes-iek megakadályozták a bravúrban. A bretonok fiatal támadója, Jimmy Briand az első félidő végén lábbal, a lefújás előtt pedig fejjel talált be Perrin jelenlegi csapatának, a Saint-Étienne-nek, amely ezzel elbúcsúzott a küzdelmektől.

Leszámítva az élvonalba pályázó Boulogne-sur-Mer győzelmét a Caen ellen, a játéknapon egyetlen kiscsapatnak sem sikerült élvonalbeli ellenfél skalpját megkaparintania. Az előző kör legnagyobb meglepetését keltő, hetedik vonalbeli Schirrhein például több gólt kapott, mint ahány „emelet” elválasztja a Toulouse-tól; a könyörtelen lilák részéről a dán Sören Larsen – aki a bajnokságban még egy gólt sem szerzett – egymaga négyszer talált be a kapuba. Elemében volt egy másik olyan légiós is, aki a bajnokikon szintén kevés játéklehetőséget kap: a szerb Mateja Kezsman két góllal vette ki részét a Korzikára látogató, a pályán kívül elnökválság miatt igen nehéz napokat élő Paris SaintGermain sikeréből.

S ugyancsak a „felsőbb akarat” érvényesült az előző fordulóból elhalasztott Concarneau–Lyon párharcban, amelynek tétje az volt, létrejön-e szerda estére a Lyon–Marseille szuperrangadó. Noha sérült középpályásai (Juninho Pernambucano, Éderson, Kim Källström) távollétében a bajnokcsapat a 29. percig képtelen volt bevenni ötödosztályú ellenfele kapuját, és hat góljából hármat a 87. perc után szerzett, végül érvényesült a papírforma – így szerdán a Gerland Stadionban „csillaghullás” lesz a legjobb 16 közé kerülésért.

Legfrissebb hírek

Európa-liga: hátrányból fordított a Bournemouth, Londonban játszott döntetlent a Hoffenheim

Európa-liga
7 perce

Bánki József: Csodálatos! Ez a játék, hozzáállás, szenvedély mindent elmond magáról!

Európa-liga
25 perce

Értékelje a Ferencváros játékosainak a Milan ellen nyújtott teljesítményét!

Európa-liga
26 perce

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
27 perce

A San Siro sem volt akadály: Joseph duplájával, Yusuf kiállítása ellenére is megverte a Milant a Fradi

Európa-liga
27 perce

Női röplabda: két szettig tartotta a lépést a Nyíregyháza az SZBRA ellen

Röplabda
40 perce

Súlyemelő-vb: kettős kínai siker és szakításvilágcsúcs női 77 kilogrammban

Egyéb egyéni
50 perce

Kétgólos előnyből szenvedett háromgólos vereséget a jégkorong-válogatott

Jégkorong
56 perce