Lehetett volna fordítva is

2009.01.26. 22:46
Címkék

Szávay Ágnes az orosz Jelena Vesznyina oldalán a nyolcaddöntőben búcsúzott a párosok küzdelmeitől, miután kettősük sok hibával teniszezve 6:1, 6:2re kikapott a kilencedik kiemelt Daniela Hantuchová, Szugijama Ai szlovák, japán duótól.

Jól kezdtek, egy egyig úgy tűnt, bármi lehet, de végül nem lett szoros.

Nem indult rosszul a mérkőzés, sanszunk volt bőven – nyilatkozta honlapján Szávay Ágnes a mérkőzés után. – Kétszer is volt több bréklabdánk, ám hiába volt tizenöt negyvenünk és semmi negyvenünk is az ellenfél szervájánál, sok olyan pontot buktunk el, amelyet szinte már megnyertünk, de valahogy mégis visszakanalazták a labdát, és a második szett közepéig szinte nem is hibáztak. Pedig az első szettben taktikailag is jók voltunk, minden játék szoros volt, akár mi is nyerhettünk volna hat egyre.

Akkor elégedett volt a teljesítményével?

Úgy érzem, jobban játszottam, mint az előző mérkőzésen, és az önbizalmam is egyre inkább kezd visszatérni, ami elsősorban a szerváimon látszik. Remélem, a következő versenyeken már egyesben is jól megy a játék.

Összességében hogyan értékeli melbourne-i szereplését?

Szerényebben sikerült az Australian Open, mert egyesben mindenképpen szerettem volna menni legalább egy-két kört. A páros szereplés viszont arra jó volt, hogy jól teniszezzek, felszabadultabban játszszam, ami lendületet adhat a következő hetekre.

Legfrissebb hírek

Rajt-cél győzelem Márton Richárdtól 200 pillangón az ob második napján

Úszás
8 perce

Bánki József: Jól játszik a Fradi, sok labdát szerez

Európa-liga
23 perce

Két évre eltiltották a legjobb román tornásznőt

Torna
37 perce

Brit F3: Molnár Martin az összetett dobogóért versenyez Barcelonában

Utánpótlássport
55 perce

Szurkolói vonulás a San Siróhoz, helyzetjelentés Milánóból – ilyen volt a felvezetőnk a Milan–Fradihoz

Európa-liga
1 órája

Sportpolitika: szigorúan ellenőrzött összegek

Egyéb egyéni
1 órája

A szünetben Milan–FTC 0–5 – egyelőre csak kaput eltaláló lövésekben

Európa-liga
1 órája

Újfajta csalásra figyelmeztetnek a doppingellenes ügynökségek

Egyéb egyéni
1 órája