24 ÓRA

2009.01.31. 23:56
Címkék

Juhász fontos gólja Juhász fontos gólja

BELGIUM. Juhász Roland második félidei fejes góljával fordított, és végül 3–1-re nyert az Anderlecht a Kortrijk otthonában szombat este. A brüsszeli csapat egy mérkőzéssel kevesebbet játszva két pont hátrányban van az éllovas Standard Liege-zsel szemben.

Rósa először kezdett

SKÓCIA. A Hibernian – amelyben az először kezdő Rósa Dénes végig a pályán volt – hazai pályán 1–1-re végzett a Motherwell-lel, míg a László Csaba irányította Hearts két győzelem után 2–0-ra kikapott a Hamilton vendégeként a skót Premier League 24. fordulójában.

N’Zogbia a Wiganben

ANGLIA. Charles N’Zogbia a Newcastle-ból a Wiganbe igazolt; régi klubja Ryan Taylor személyében védőt kap cserébe. Egy minapi tévéinterjú során úgy tűnt, Joe Kinnear, a Newcastle menedzsere a nevét sem tudja pontosan N’Zogbiának; a kevés játéklehetőség miatt eleve elégedetlen francia szélső ekkor döntött úgy, nem marad a Unitedben.

Bukarest várja Európát

UEFA. Az épülő bukaresti Nemzeti Stadionban rendezik meg az UEFAkupa örökébe lépő Európa-liga 2012-es döntőjét. A frankfurti vb-stadion mintájára épülő 55 ezres aréna várhatóan 2010 novemberére készül el. 2011-ben Dublin lesz a döntő házigazdája, míg a BL-fináléra a londoni Wembleyt (2011) és Münchent (2012) választotta az UEFA.

Sztoilov lett a kapitány

BULGÁRIA. Sztanimir Sztoilovot, a Liteksz Lovecs vezetőedzőjét nevezték ki szövetségi kapitánynak. Az elbocsátott Plamen Markov örökét átvevő 41 éves szakember 2007-ben rövid ideig már irányította a bolgár nemzeti csapatot.

Mexikó is jelentkezett

VILÁGBAJNOKSÁG. Mexikó hivatalosan bejelentette, megrendezné a 2018-as vagy a 2022-es világbajnokságot. Eközben Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke jelezte: a FIFA nem támogatja a közös pályázatokat (így a spanyol-portugált és a belga-hollandot sem).

Costa Rica–Panama finálé

UNCAF-KUPA. Costa Rica és Panama vívja a finálét az idei Középamerikai bajnokságon, miután az elődöntőben előbbi legyőzte Salvadort (3–0), a panamaiak pedig meglepetésre felülmúlták a házigazda Hondurast (1–0).

Legfrissebb hírek

MLS: Sallóiék emberhátrányban győztek, Gazdagékhoz hasonlóan kikapott az Inter Miami

Légiósok
31 perce

Videoton: akadnak nyugtalanító tények, nem árt az óvatosság a brit befektetővel

Labdarúgó NB II
1 órája

Szalai József: Megtanultam, milyen, ha csak magamra számíthatok

Labdarúgó NB I
1 órája

Szabadulószobában is otthonos – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
8 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
8 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
8 órája