Győzelem remek második félidővel

K. T.K. T.
Vágólapra másolva!
2009.01.31. 23:56
Címkék

Megszerezte első győzelmét a DVSC-TEVA a felkészülési szezonban: a Soproni Liga listavezetője a második félidőben fordítva győzte le az NB II Keleti csoportjában 8. helyen álló Békéscsabát.

A mérkőzés elején Fodor Marcell szerencsétlen hazaadását követően a teszten lévő kapus, Kiss Dániel rosszul találta el a labdát, amelyre Bernát Péter csapott le, és a csatárt a kapus buktatta. Bár a büntetőt elhibázták, két védelmi megingást kihasználva hamarosan mégis kétgólos előnyre tettek szert a vendégek. Hátrányban lévő csapatuk buzdítása helyett a drukkerek a 2007-ben Aranylabdát nyerő brazil középályás, Kaká, valamint a Barcelona argentin kulcsembere, Lionel Messi játékát elemezgették. Rudolf Gergelyék mintha meghallották volna a szurkolói diskurzust, feléledt a DVSC, amely a szünet előtt szépített: Leandro és Czvitkovics Péter összjátéka után utóbbi 17 méterről lőtt a jobb alsó sarokba. A második félidőre mintha kicserélték volna a Lokit: agilisabban, bátrabban és pontosabban játszottak a piros-fehérek. A próbajátékon szereplő ukrán Vladiszlav Mikuljak egyenlített egy lecsorgó labdából, majd szemet gyönyörködtető támadás végén Kerekes Zsombor bólintása után már a DVSC vezetett. Végül az ukrán okos emelésével kialakult a 4–2-es végeredmény.

A tesztelt futballisták közül a kapus Kiss Dániel több hibát is elkövetett, igazolása nem valószínű. A szünetben beálló középhátvédnek, a szerb Dusan Brkovicsnak kevés dolga akadt, mivel a békéscsabaiak térfelén folyt a játék, Vladiszlav Mikuljak pedig szerzett ugyan két gólt, de keveset futott – a törökországi edzőtáborba egyikőjük sem utazik.

Legfrissebb hírek

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
9 perce

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
13 perce

Majoross Gergely: A válogatott értékei legyenek állandók

Jégkorong
37 perce

Téli olimpia: nem indul a norvégok legjobb lesiklója

Téli sportok
48 perce

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
55 perce

Redzic Damir Salzburgban folytatja – hivatalos

Légiósok
56 perce

Női vízilabda Eb: Görögország–Magyarország elődöntő

Vízilabda
1 órája

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik